Visszatért! – Opel Corsa GSi

Idén töltötte be harmincadik születésnapját az Opel Corsa GSi, amit azzal ünnepeltek meg a villámos márkánál, hogy a modell visszakapta a legendás nevet. Pár évnyi kihagyás után ugyanis ismét ott virít a Grand Sport injection rövidítése a Corsa farán. Persze ez nem jelenti azt, hogy kukába dobták volna az OPC csúcsváltozatot, csak éppenséggel gondoltak azokra is, akiknek elég 150 ló ereje is egy elég vadul kinéző járgányba. Kevésbé jó hír viszont, hogy továbbra is felszereltségi szint maradt a GSi. Míg ugyanis három generáción keresztül ez volt a Corsa csúcsverziója, addig 2008-tól az OPC volt a zászlóshajó, a GSi pedig az alapmodelleknél sportosabb verziók jelzője lett. Igaz, legalább ötajtósként is haza lehetett vinni. A mostani GSi viszont egyelőre csak 3 ajtós lehet.

Akár 18”-os felnik is bekerülhetnek a kerékjáratokba, a többi harci dísz alapáron jár a GSi-hez.

A motortérben új, 1,4 literes turbómotor dolgozik, 150 lóerővel és 220 Nm-es forgatónyomatékkal. Ha ügyesen mozgatják a 6 gangos manuális váltót, az 1,2 tonnás Corsa GSi 8,9 másodperc alatt megfutja a százas sprintet és ha van elég hely, akkor 207 km/h-ig bírja szusszal. Ha nincs szükség a csilli-villi kiegészítőkre, akkor ugyanezt a motort már a második, tehát Enjoy felszereltségtől is meg lehet rendelni, és ilyenkor valószínűleg fontosabb adat a 6,1 literes, már WLTP ciklus szerint mért gyári átlagfogyasztás. A látványelemeken kívül a legnagyobb különbség azonban, amiért egy millió forinttal többet fizet ki a GSi vevője, az OPC erősített futómű, amit a Nürburgringen hangoltak, és a piros nyergekkel felvértezett nagyobb fékek. Belül pedig akár bőrbe borított Recaro-Performance ülésekbe is lehet huppanni, a fémpedálokért és sportos volánért viszont nem kérnek extra pénzt. Az Opel Corsa GSi már Magyarországon is megrendelhető, 5.405.000 forintért lehet hazavinni.

300 ezer forint a bőr Recaro ülések felára, de a teljes élményhez érdemes ezt rááldozni. Az alul lapított kormány és a fémpedálok viszont a GSi csomaghoz tartoznak.