Több mint 1 millió kilométer – új Land Rover Defender

Kevés olyan négykerekű maradt mára, ami az állandóságot szimbolizálja. Az egyik ilyen a Land Rover Defender, mely több évtized után teljesen megújul.

Land Rover Defender 2019
Fotó: Land Rover

Az első Land Rover 1948. április 30-án mutatkozott be a nagyközönségnek az Amszterdami Autókiállításon. Idővel természetesen tovább bővült a paletta és olyan modellek születtek, mint a Range Rover, a Discovery vagy a Defender. Ez utóbbi név például 1990-ben került a listára. Annak ellenére, hogy újnak hangzik, mégsem volt teljesen az, ugyanis az első Land Roverből készült sorozat harmadik nemzedéke, a Series III utóda volt. Formája erősen hasonlított rá, ahogy a robosztussága is szinte egyenértékű volt a legendás igavonóval. Azt valószínűleg kevesen gondolták, hogy több évtizeden át szinte alig fog változni egy terepjáró, viszont ez a folyamatosság annyira meggyőző volt, hogy a mérnökök tényleg mindig csak leheletnyit finomítottak a járgányon. Így például volt, amikor a szélvédő alatti lőrés-szerű levegőztetők helyett gombokkal működtetett, rendes szellőzőrendszert tettek bele, aztán klímát, de említhetném még a modernebb számlapokat, vagy a hatos váltót új dízelmotorral. Ez így ment egészen 2016-ig, amikor bejelentették, hogy megszűnik a Defender gyártása. Persze egy olyan márka, mint a Land Rover, nem hagy csak úgy veszni egy ilyen híres járgányt, és belekezdett egy teljesen új alapokra épített Defender talpra állításába. Persze közben gondoskodtak arról, hogy nehogy a múlt homályába vesszen a „Defi”, így például a Solihull-i gyárban, ahol 68 éven keresztül készültek a Land Roverek, mai napig restaurálják a Defendereket. Mára több mint 1 millió kilométeren vannak túl az új Defender első tesztpéldányai, de itt még nem állnak le a próba nyúzásokkal. Hátra van még egy nemes feladat.

Land Rover Defender elődök
A Defender név 1990-ben jelent meg a Land Rover kínálatában, elődje, az ős Land Rover 1948-ban debütált. A Land Roverek mindig is extrém körülmények között vizsgáznak, mielőtt a vevőkhöz kerülnek, ez már hagyomány. Az új Defender álcázott tesztpéldányai is bejárták már a világ számos pontját. Fotók: Land Rover

Az új Defender az Egyesült Királyságban, Gaydonban, a Land Rover tervező, fejlesztő és tesztlétesítményeiben készült. A laboratóriumi körülmények mellett azonban a Land Roverek a való életben is bizonyítanak – ezek nélkül nem is engedik a mérnökök útnak modelljeiket. „A mindenre kiterjedő szimulációkon és fékpadon végzett teszteken túl 1,2 millió kilométert tettünk meg az új Defenderrel a legváltozatosabb terep- és klímaviszonyok között, hogy biztosak lehessünk abban, minden idők legstrapabíróbb, legkiválóbb terepalkalmasságú Land Rover típusát alkotjuk meg.” – mondta Nick Rogers, a Jaguar Land Rover műszaki fejlesztési igazgatója. Mire elérkezik az új Defender világpremierjének a napja, a típus a világ legkíméletlenebb pontjain több mint 45 ezer különböző teszten esik át. A Land Rover mérnökei 50 °C-ot meghaladó sivatagi forróságban, vagy éppen az északi sark mínusz 40 °C alatti fagyában hajtották a prototípusokat. A németországi Nürburgringen működő tesztparkban azt vizsgálták, hogy viselkedik közúton az új Defender, terepképességeit pedig az angliai Eastnor felázott földútjain, a Utah állambeli Moab sziklás ösvényein és Dubaj homokdűnéin is kipróbálták. New Yorkban a városi forgatagban kellett helytállnia a nóvumnak, Olaszországban a menetstabilitását vizsgálták, míg a szomszédos Ausztriában a vontatással birkóztak meg a próbajárgányok. Tehát eddig is sokat nyüstölték az álcázott négykerekűeket, ám a Land Rover idén április 30-án, a Land Rover Világnapon bejelentette, hogy az új Defender Kenyában, a Tusk Trust alapítványnál tölti tesztprogramjának végső szakaszát. A két fél között 15 éve tart az együttműködés, a Tusk Trust munkatársai Land Roverekkel járnak a legextrémebb helyekre is. Pont ezért, egy különleges álcafóliába öltöztetett Defender a Borana rezervátum 14 ezer hektáros természetvédelmi területén, valós körülmények között fog nehéz terheket vontatni, gázlókon átkelni és ellátmányt szállítani. Egyelőre ennyit lehet tudni az új Defenderről, de ahogy közeleg a hivatalos bemutató, egyre több információt csepegtetnek majd az egyik legkedveltebb sárdagasztóról.

Land Rover Defender kémfotók
Akárcsak a világ útjain nyúzott próbapéldányok, a Tusk Trust alapítványnak szánt tesztautó is álcafóliát kapott, igaz elég egyedit. Az új Defender a szlovákiai Nyitrán, a Land Rover nemrég megnyitott gyárában készül majd. Fotók: Land Rover