Manapság szinte minden a spórolásról és az egészségről szól, gondoljunk a jövőnkre, tartalékoljunk és határozott mozdulattal toljuk el magunktól a cukorral mérgezett édességeket, nem utolsó sorban pedig óvjuk a környezetünket és őrizzük meg legalább jelenlegi állapotát utódainknak. A jégsipkák olvadása és a jegesmedvék testi épsége vajon attól függ, hogy milyen járművel jutunk el A-ból B-be? A környezettudatos autóhasználat csak unalmas lehet, patikai mérlegen kimérve és baktériummentesen elfogyasztva? Nem feltétlenül, gondoljunk csak a Tesla vagy a Fisker Karma szörnyetegeire. De mi van akkor, ha nem az arcunkat letépő G-kre vágyunk, csak egy nagy és tágas, mégis keveset fogyasztó autóra van szükségünk? A Mitsubishi ajánlata az Outlander PHEV, amit 2013-ban dobott piacra és ami először kinézetével, nemrég hajtásláncával frissült, az összteljesítménye nőtt és még villámtöltést is tud.

A korábbi kétliteres motor helyére egy új, Atkinson-ciklusú, 2,4 literes benzinmotor került, ami 135 lóerőt és 211 newtonméter nyomatékot ad és nem mellesleg kisebb a károsanyag-kibocsátása is. Az eddig használt 2 literes blokk ordító hangja lényegesen kulturáltabb lett, de a fokozatmentes váltóval kombinálva még mindig megszokást igényel. A gépkocsi padlójába beépített akkumulátor 13,8 kWh kapacitásúra hízott és ha elég ügyesek vagyunk és kellően kiismertük a technikát, akkor városban tisztán elektromos hajtással elvileg akár 57 km-t is megtehetünk. Az elöl dolgozó elektromotorok teljesítménye 82 lóerő és 137 Nm, az önálló hátsóké pedig 95 lóerő és 195 Nm, az S-AWC összkerékmeghajtás egy rakás szabályozó rendszerrel oldja meg a kettő szinkronját, mivel mechanikus kapcsolat nincs köztük. Meghajtási módból hármat választhatunk: száraz, burkolt utakra a NORMAL; havas, csúszós utakra a SNOW; és murvás, saras utakra a LOCK-ot, ez nem csak a reklámokban hangzik jól, az Outlander PHEV terepen is megállja a helyét, ameddig az akksi bírja akár tisztán elektromos hajtással is. Az 1880 kg-os SUV 10,5 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, ehhez viszont fel kell kapnia a szoknyáját és minden erejét be kell vetnie, ilyenkor párhuzamos hibrid üzemmódban elöl a benzinmotor és a villanymotorok együttesen hajtanak, így a rendszerteljesítmény 230 lóerő is lehet. Akár a „Sport mód”-ot is aktiválhatjuk, de leginkább a gázreakcióban fogjuk észrevenni a különbséget, a sprintek ideje marad ugyanannyi, az „Eco mód” pedig ennek pont az ellentettje.

Vezetés közben bárki Tony Stark-nak érezheti magát, annyi információ érkezik a kijelzőkön keresztül, mint a Vasember páncéljában. Hajtásmódból kapásból háromféle áll rendelkezésre: az EV Drive tisztán elektromos üzemmód; a soros hibrid módban a benzinmotor által termelt energiával mozgatja az autót, a belsőégésű motor akkumulátor töltöttségnél termel áramot, vagy erőteljes gyorsításkor; a párhuzamos hibrid módban pedig minden rakétát begyújt. Ezek közül automatikusan választja ki azt a hajtásmódot az elektronikus hajtásszabályozó segítségével, ami optimális az adott feltételeknek és az akkumulátor töltöttségi állapotának, ebből a sofőr vezetés közben semmit sem érez, az átmenet nem jár rángatással vagy teljesítménycsökkenéssel. A Plug-in Hibrid Outlanderben a fordulatszámmérő helyett energiahatékonyságot mutató műszer található, ezen tudjuk nyomon követni, hogy éppen üzemanyagot spórolunk (ECO), felhasználunk minden tartalékenergiát (POWER) vagy fékezéskor és gázelvételkor energiát töltünk vissza az akkumulátorba (CHARGE). Összesen hatféle lehetőség közül választhatunk az energia-visszanyerés tekintetében a váltó, illetve a kormányon mögötti váltókarok segítségével, ha a legerősebbet válasszuk, akkor kis gyakorlással városban vezetve csak a gázpedált kell használnunk, a fékezés ereje nem csak hogy szükségtelenné teszi a fékpedál használatát, hanem nagyobb visszatöltést is eredményez. További lehetőségünk a „CHARGE” funkció, ilyenkor az elektromos módot megszakítva még akkor is a meghajtóakkumulátort töltjük, ha például egy lámpánál, vagy dugóban állunk, ebből adódóan nem ez a leggazdaságosabb mód, a fogyasztás ilyenkor nem várt magasságokat is elérhet. A „SAVE” funkcióval energiát takaríthatunk meg, ilyenkor lassabban csökkentjük menet közben az akkumulátor aktuális töltését, például autópályán haladva, hogy a városba érve minél nagyobb hatótávunk maradjon tisztán elektromos hajtáshoz, alacsony fogyasztási rekordot ezzel sem fogunk megdönteni.

Az akkumulátort feltölteni hagyományos hálózatról otthoni, normál konnektorból 5,5 óra alatt tudjuk, ehhez szériatartozékként egy vezérlődobozzal ellátott 5 méteres töltőkábelt kapunk, aminek a Type1 csatlakozója reteszeléssel biztosított és 230V/10 A hálózathoz használható, illetve a csomagtér padlója alatt saját tároló rekesze van. Ha viszont nyilvános töltőállomásra van lehetőségünk csatlakozni, akkor a CHAdeMO villámtöltő konnektor segítségével 25 perc alatt érhetjük el a 80%-os töltöttséget és egy gyors bevásárlást követően már suhanhatunk is tovább. Feltéve ha halkak szeretnénk lenni. Az Instyle felszereltségben szereplő 9 hangszórós Rockford Posgate hangrendszer a csomagtartóban található mélynyomóval 710 Watt összteljesítménnyel rendelkezik, amit ha fél hangerőnél feljebb tekerünk akkor a mellkasunkon olyan nyomás keletkezik, mintha az éppen hallgatott előadó rajta ülne.
Végre egy hangrendszer ami valóban prémium hangzást tud.
Az Elegance és Instyle felszereltség része az érintőképernyős, navi nélküli Mitsubishi SDA („Smartphone-link Display Audio”), ehhez okostelefonunkkal csatlakozhatunk USB-n keresztül vagy akár Bluetooth-al is, ekkor válhat elérhetővé a navigációs menüpont, plusz az iOS-en és Android-on is futó Mitsubishi applikációval elérhetővé válnak új, széles körű funkciók, például a töltöttség mértékéről kérhetünk információt, vagy időzíthetjük a töltést, a légkondicionálót vagy a meleg vizes állófűtést. Tiszta sci-fi. A tapis multimédia centeren tudjuk megjeleníteni többek között a fogyasztási értékeket, az energia áramlást és szinte bármit ami azzal kapcsolatos, hogy mi ment be és mi jött ki a motorokból. A menüje könnyen átlátható és gyorsan reagál, de ezt el is várhatjuk ennél az árcédulánál.

Az Instyle prémium bőr üléskárpitja valami mesés, puha mégis jól tart, a nagy fejtámlák és a speciálisan kialakított oldalpárnák még alváshoz is jók lennének, az emelt üléshelyzet egy 19 cm hasmagasságú, 1,7 méter magas autóban pedig tovább növeli a rálátást a forgalomra. Csak sajnos könnyű volt hozzászokni, most meg hiányzik. A multifunkciós kormánykerék vaj puhán tekerhető, a vezető a rajta lévő, könnyen elérhető gombokkal irányíthatja többek között a rádiót, a tempomatot és hideg napokon fűtést is kapcsolhat rá. A beltér kimondottan tágas, a hátsó lábrész nyitott, ennek és a bőséges fejtérnek hála még akár 2 méteres magassággal is kényelmes az utazás, a gyerekek a hátsó nagy ablakokon jobban kilátnak, van hely benne mindenhez. A műszerfal 2016 óta szinte nem változott, itt érzem egyedül, hogy van még mit frissíteni, picit ötlettelen a design, de tény, hogy minden kézre áll és átlátható. A pohártartó a műszerfal alján nem rugós, nincs ami kicsit rászorítson a vékonyabb poharakra, menet közben csúszkálhatnak benne. Az első kartámasz hátulján levegőbeömlők és 1 db USB töltő található, így a hátul ülőknek sem kell lemondaniuk a telefonjuk töltésének lehetőségéről és a friss levegőről sem. Nagy meglepetésemre legalul egy 1500W-os hálózati csatlakozó fogad, tippem szerint ide laptopot vagy egy másik mobiltöltőt szoktak bedugni. A megfelelő hőmérséklet beállítása a kétzónás automata klímaberendezés segítségével történik, ami könnyen kiismerhető és kellően nagy gombokkal állíthatjuk be a vezető és az utas oldalát is. Fázósoknak jó hír, hogy az Outlander-ben elöl ülésfűtés és elektromos meleg vizes állófűtés is van, amit az autó saját vízkeringető rendszere működtet, így akár kikapcsolt motorral is fel lehet fűteni az utasteret. 7 légzsák gondoskodik a biztonságról koccanás esetén, az Euro NCAP töréstesztjén öt csillagot kapott 2013-ban, egyedül a gyalogosvédelmet értékelték 64%-ra.
A megújult Outlander LED fényszórói és ködlámpái még szélesebb területet világítanak meg, nappal is kellően erős a fényük. Az Automatikus Távolsági Fényszóró Asszisztens (AHB) ha szemből autót érzékel leveszi a reflektort tompítottra, ez sok autósnak jól jönne, nem csak kényelmes, de a másik autós retináját is óvja. A holttér figyelő rendszer (BSW) és a sávváltás segítő (LCA) nem csak a figyelmetlen vezetőknek jön jól, az Ultrahangos Koccanáselkerülő Rendszer (UMS) és az ütközés hatását mérséklő rendszer (FCM) szintén a kasztni és épségünk megóvásáért dolgozik, bár néha túl óvatosak is, akit zavarnak a jelzéseik azok kikapcsolhatják őket. Az ütközésmegelőző rendszer például ha akadályt észlel, előbb figyelmeztet a műszerfalon hanggal és szövegesen, majd szükség esetén fékez egyet, 30 km/h alatt pedig teljesen meg is állíthat. Nekem volt szerencsém ezt kipróbálni egy hirtelen átsoroló segítségével, Én még csak a gázt vettem el, az elektronika úgy gondolta jobb lenne kipasszírozni a szemgolyóimat a koponyámból egy nagy fékezéssel. De ahogy mondani szokták, „inkább legyen amikor nem kell, mint nincs amikor kellene”. Egy 4695 mm hosszú autónál a parkolóból kiállás tolatva hosszú folyamat lehetne, viszont a hátsó keresztirányú forgalom figyelő rendszer (RCTA) ebben a segítségünkre van, így már nem szükséges, hogy valaki a hátsó ülésről adjon helyzetjelentést. Az adaptív tempomatokkal még nem vagyok kibékülve, bár nagy rajongója vagyok a berendezésnek, hiába állítom be a legkisebb követési távolságot, mindig úgy érzem, hogy egy csuklós busz is elférne közöttünk. Az egyik kedvencem a parkolássegítő, a körkörös monitornak hála madárnézetből láthatjuk a körülöttünk lévő területet, szűkös helyen centizgetve igen nagy segítséget nyújt, aki már játszott GTA-val annak tetszeni fog.

A legmagasabb felszereltségi szinten kapunk csak elektromos csomagtérajtót, amit a távirányítóról vagy a vezetőülésből is működtethetünk, alárúgásra nem reagál, maximum koppan. A csomagtér elfogadható 463 liter a fedélig, a tetőig 731 liter, ám ha ez sem lenne elég akkor az üléstámlák és az ülőlapok is előre hajthatók, így sík padlójú 1602 literes rakteret kapunk. Ez azért jó sok rekesz sör. Egy újabb 1500W-os dugó található a csomagtérben, amivel például hűtőt, vasalót vagy ugrálóvár kompresszorát is csatlakoztathatjuk, felette pedig egy pohártartó van. A Mitsubishinél vagy arra számítottak, hogy még a csomagtartóban is szomjas emberek fognak utazni, vagy a 7 üléses modell elemei találhatóak meg itt is, kárpótlás ha már ennyi férőhellyel nem rendelhető a PHEV változat. A csomagtér roló olcsó hatású és fogantyú nélkül kell vele operálnunk, illetve a mélynyomó tartója szerintem túl lett dizájnolva, kisebb helyen is elférne és keresztbe például egy babakocsi is vígabban elutazna.

Nem hiába hagytam a végére a fogyasztást. NEDC ciklus szerint 1,8 liter/100km, WLTP szerint 2 liter, de ehhez az akkumulátornak teljesen feltöltött állapotban kell lennie és nem árt az Eco mód használata sem, rövid autópályás szakaszon 120 km/h maximum és nyugodtabb gyorsítások. Ha nincs kellő töltés és nincs elegendő rásegítés, akkor bizony megszaladhat az átlagfogyasztás, persze városba érve csökken, de aki nagyobb távokat tesz meg autópályán az nem fog 2 liter környéki átlagokkal találkozni, sőt. Az első pár napban ismerkedtem a technikával, volt egy Budapest – Érd M7-es utam lemerült akkuval is, de az utolsó pár napra szerintem ráéreztem és hazaérve mindig töltőre raktam, így közel 600 km tesztvezetés során 5,2 liter fogyasztást értem el. A mágikus számok több, mint duplája, de Én maximálisan elégedett voltam, szerintem egy ekkora konnektoros hibrid SUV-től ez több, mint jó, tisztán elektromos hajtással pedig 47 kilométert tudtam megtenni, klímával. A tesztelt modell ára 16.300.000 Ft, ami bár elsőre horrornak hangzik, de az extralistát átböngészve előfordulhat, hogy egy alacsonyabb felszereltségű változat is minden igényünket kielégíti, így pár milliót meg tudunk magunknak spórolni. 2018 tavaszán a százötvenezren is túllendültek az eladások, a Mitsubishi Outlander PHEV a világ egyik legsikeresebb, konnektorból tölthető járműve lett és úgy vélem, ha az előző változat ennyi embert győzött meg, úgy a továbbfejlesztett változat sem fog rontani a számokon. Vannak autók amiket nehéz tesztelés után visszaadni, mert szívesen tépnénk még velük az aszfaltot és vannak azok amiket azért nehéz, mert együtt tudnánk velük élni, az Outlander PHEV pedig ilyen.
Műszaki adatok: Mitsubishi Outlander PHEV MY19 Instyle 4WD
2360 cm³
135 LE/6000 min
211 Nm/4600 min
villanymotorok:
elöl:
82 LE
137 Nm
hátul:
95 LE
195 Nm
kombinált teljesítmény: 230 LE
hosszúság: 4695 mm
szélesség: 1800 mm
magasság: 1710 mm
tengelytáv: 2670 mm
csomagtér: 463/731/1602 l
üzemanyagtartály: 45 l
menetkész tömeg: 1880 kg
megengedett össztömeg: 2390 kg
végsebesség: 170 km/h
gyorsulás (0-100 km/h): 10,5 s
kombinált fogyasztás (l/100 km, NEDC): 1,8
kombinált fogyasztás (l/100 km, WLTP): 2,0
kombinált szén-dioxid kibocsátás (g/km): 40-46
tesztfogyasztás (l/100 km): 5,2
környezetvédelmi besorolás: EURO 6d