Bár nagyon kevés időt töltöttünk együtt a különböző sajtórendezvényeken, már a kezdetektől tudtam, ki Surányi Péter. Nekem ő volt az, akit tátott szájjal hallgattam 1992-ben még suhancként, amint megmutatta, hogyan lesz a fémlemezekből egy kész Opel Astra a szentgotthárdi gyárban. De ugyancsak az ő tollából olvastam a legtöbb autós újságcikket, majd utána a gimnáziumban arról beszélgettünk egyik barátommal, kinek milyen vas lesz a garázsában. Úgy illik, hogy azok meséljenek róla, akik vele töltötték közel öt évtizedes szakújságírói pályafutásának legfontosabb állomásait. Éppen ezért most az Az Autó sorait olvashatjátok, melyet az engedélyükkel mi is megoszthatunk veletek.
Nagy veszteség ért minket. Ha nem róla volna szó, akkor bizonyára a szokásos fordulattal (súlyos betegség) tudatnánk, elhunyt Surányi Péter.
Ha itt volna még közöttünk, szólna: nem kell mellébeszélni, írjátok úgy, megölte a rák. A tiszta beszéd, a tények híve volt, eszerint írt és ezt várta el munkatársaitól is. Óriási szerencséje volt az autós újságírásnak, hogy ezt a hivatást választotta, pedig karrier várt volna rá mérnökként, eredményes feltaláló volt, kiválóan fotózott. Remek kezű mester is lehetett volna. Otthonról hozta az autózás szeretetét, talán széles körű érdeklődését, intelligens világlátását, el nem fogyó humorát is. Gimnáziumba járt még a maga összerakta öreg Citroën Kacsával, és már akkor sok ismerőse bízta rá, hogy a szerelőaknába bújva kijavítson egy-egy rejtélyes hibát.
Újságíró pályája 1974-ben kezdődött el az akkori egyetlen nyilvános autós lap, az Autó-Motor szerkesztőségében. A motorkerékpár- és a sportrovat olvasói gyorsan megkedvelték egyéni hangú írásait, sok autó- és motorversenyző tisztelte, kollégái számíthattak munkabírására, pontosságára. Amikor a rendszerváltás előtti olvadás lehetővé tette a szabad lapalapítást, az elsők között rukkolt ki kollégáival az Autópiac nevű újdonsággal. A lap nagyban az ő munkájának, szellemiségének köszönhette, hogy az időközben megjelent külföldi tulajdonú autós kiadványokkal állta a versenyt, sőt az Autópiac a legkelendőbb autós lap lett. Egy nagy német cég bevásárolta magát a kiadóba. Képviselője egyszer utalt arra, hogy szívesen venné, ha a német márkák javára módosulna a cikkek aránya, az elfogulatlanságát mindennél jobban óvó szerkesztőség vette a kalapját.
Surányi Péter vezetésével hamarosan megjelent az Autó2, az akkori egyetlen magyar tulajdonú, független autós lap. Ő volt visszavonulásáig a főszerkesztője. A legolvasottabbá lett magazin addig ismeretlen rovatokkal, inkognitó- és terméktesztekkel, Az év tesztautója választással új szemléletű összehasonlításokkal, szigorúan betartott értékelési szabályokkal rendre új színt hozott a sajtóba. Itthon az olvasók támogatása, külföldön nemzetközi elismerés igazolta a főszerkesztő eredményeit. Tagjai közé választotta az európai Az év autója zsűri, aktív, kivételesen tájékozott részvevője volt a társaságnak. Világhírű autógyári vezető mérnökök is kíváncsian várták véleményét egy-egy újdonságuk bemutatásakor, tudták, nagyon ért az autóhoz és nem fog udvariaskodva szépíteni a szavain.
Szenvedélye volt az újságírás és az autó. Izgatta minden újdonság, a tudomány eredményei, a műszaki haladás. Otthon volt a digitális világban, szerkesztőségeit az elsők között vezette az Internetre, úttörő volt az autós videók készítésében is. Tisztelte és rajongta az elődök leleményét, az öreg autókat. Péter ötlete alapján és munkájával indult útjára több rendszeres katalógus, és született meg a Retro Mobil magazin. Gyakran szerepelt tévéműsorokban, még többször hallhatták színes előadását autós rádióadásokban. A szerkesztői, újságírói siker nemcsak megbecsülést szerzett olvasói és szakmai körökben, hanem irigyeket is. A legelszántabbak a maguk nevére íratták az Autó2 logót 2009-ben, kényszerűen váltottunk akkor Az Autó névre. Évekig elhúzódó jogi küzdelem árán sikerült visszanyerni lapunk nevét, kiadójának, munkatársainak becsületét. Mire az utolsó legmagasabb szintű ítélet is végleg visszaadta az Autó2-t, eldöntöttük, nem hagyjuk el Az Autót. Az évek során ugyanis új nevén is ráismertek olvasói a kedvelt régire, ismét érdeklődésükkel támogatták a Péter vezette lapot. Keserves időszak volt, ami nem törte meg, inkább fokozta odaadását.
Példamutatóan, a jövőt megalapozó szerkesztőként gyűjtötte és segítette kollégáit, így is készült fel a visszavonulásra. Nyugodtan adhatta át a helyét régi munkatársának, fiatal főszerkesztő utódjának. A szakmától nem távolodott el. A hazai sajtóban elsőként figyelt fel és tudósított folyamatosan arról a környezetpusztító csalássorozatról, amit azóta Volkswagen-botrányként ismerünk. Több millió dízelmotor engedte a szabadba trükkösen a tisztítatlan szennyezőanyagokat, egyebek közt a rákkeltő nitrózus gázokat. A cinikus csönd övezte károkozásról fél évtized alatt sem tudtunk meg többet, mint amennyit Surányi Péter szenvedélyes írásaiban feltárt. Nem jutott vállalt feladata végére, közbeszólt az utóbbi hónapokban mind súlyosabbá vált betegsége.
Surányi Péter emlékezetes cikkek és kiadványok sorát hagyta hátra, vezetése alatt minőségi, remek hangulatú kiadói, szerkesztőségi műhely jött létre. Sokunk nem csupán jó kollégára, értő főnökre, sziporkázó ötletgazdára, hanem igaz barátra is talált benne. Most szünetel a szerkesztőségi jókedv, meg vagyunk rendülve. Nagy a veszteségünk. De van nyereségünk is: nekünk maradt Péter csillogó szellemisége. Vigyázni akarunk rá, és értelmes, igazmondó írásokkal, okos ismeretterjesztéssel, erős érdekvédelemmel őrizzük azt magunknak és olvasóinknak.
