A Suzuki története bizony közel három évtizedre nyúlik vissza Magyarországon. Az esztergomi gyáregységet 1991-ben alapították 14 milliárd forintos beruházással, a termelés pedig egy évvel később, 1992 októberében indult. A gyártósoron 1 és 1,3 literes, ötajtós Swiftek készültek először, majd ’93-tól már Swift szedánok is lábra álltak nálunk. Az első évben összesen 1000 darab autót raktak össze, míg ma naponta két műszakban hozzávetőlegesen 700 gördül le átlagosan a gyártósorról. 1993-ban adták át a tízezredik Suzuki kulcsot tulajának, 2002-ben pedig már félmilliónál tartott Esztergom. Majd ezután jött egy hatalmas ugrás, az eddigi darabszámot alaposan megfejelték és mindössze négy év alatt újabb 500 ezer autó kelt életre. Vagyis, 2006 októberében ünnepelte az egymilliomodik legyártott Suzukit a hazai vállalat. Ugyancsak a folyamatos fejlődést jelzi, hogy míg az első generációs Swifteknél még mindent kézi erővel szereltek össze, mindössze 4-6 robot segítette a termelést a hegesztőüzemben, mára már minden pontot robotok hegesztenek. A technológia tehát minden új modell bevezetésével fejlődött.
Az első autót még 3 napig gyártotta a cég, ma 1 nap alatt készül el egy jármű az esztergomi üzemben.
Ugyancsak büszkeség, hogy már 1994 óta exportál is a Suzuki. Utóbbi olyan méreteket öltött, hogy a Magyar Suzuki 2019-ben 185.002 esztergomi gyártású járművet értékesített 123 országban, a teljes termelés 88 százaléka pedig a határon túlra ment. Kifejezetten színes a hazai gyártású Suzuki paletta. Az első generációs Swift után jött 2000-ben a Wagon R+, 2003-ban az Ignis, 2005-ben a Swift második nemzedéke, 2006-ban az SX4 (illetve olasz testvére, a Fiat Sedici is nálunk készült), majd a Splash (2008), a Swift III (2010), az SX4 S-CROSS (2013) és végül az új Vitara (2015) zárja eddig a sort. 2019. december óta a vállalat kizárólag új, 48 Voltos ISG technológiával felszerelt Suzuki Vitara és SX4 S-CROSS modelleket készít a magyar és az uniós piacok számára. A Magyar Suzuki Zrt. fennállásának közel 30 éve alatt Vitarából készült a legtöbb, ezt követi az SX4, a dobogó harmadik fokán pedig a mi autónk, az első generációs Swift szerepel. A történelem egyébként ismétli önmagát, legalábbis a jubileumi négykerekűek színeiben. A legelső legyártott Swift fehér volt, az egymilliomodik Suzuki (ami történetesen egy második generációs Swift) ugyancsak fehér, és a most elkészült, 3,5 milliomodik magyar Suzuki, egy hibrid hajtású Vitara is fehér fénnyel látott napvilágot.
