Fura dolog a nosztalgia, mégis időnként jól esik visszagondolni a korábbi évekre, netán évtizedekre. Nem is kell olyan nagyot ugranunk, elég lesz mondjuk pont 35 esztendőt, akkor debütált ugyanis az első BMW M3-as. Az E30-as szériából készült aszfaltszaggató mára gyűjtők kedvenc darabja lett, megkímélt példányai komolyan megapaszthatják a vevők pénztárcáját, de legalább cserébe biztosan nem veszítenek értékükből hosszú ideig. A lényeg, három évtizede is voltak már összkerekes autók, ennek ellenére a BMW sportrészlegénél nem tartották fontosnak, hogy egy csúcs M-es gépben a lovak mind a négy görgőn keresztül marjanak bele az aszfaltba. Sőt, nagyon elektronika sem vigyázott még az óvatlan sofőrökre, ami ma már sajnos nem mondható el. Gyakorlatilag a masina tesz helyettünk mindent, még gondolkodik is. Nem tudjuk elkerülni azt, hogy minél bolond biztosabb legyen egy modern autó, de szerencsére az M GmbH-nál még tudják, mi az a vezetési élmény. És bár ott lapulhat a legújabb BMW M3 Competition limuzin és BMW M4 Competition Coupé bódéja alatt az összkerékhajtási rendszer, nem kell tőle félni, hogy megmosolyognak egy autós összejövetelen, az xDrive feliratot ugyanis lefelejtették mindkét modellről. Nem véletlenül írtam le ilyen hosszan a nevüket, a négykerékhajtást valóban csak az erősebb, Competition változatokkal lehet konfigurálni. Tehát, a gépházfedél alá a 3 literes, csigával lélegeztetett, 510 lóerős egységet építik be (a „sima” M3 és M4 480 LE-s), és elég önbizalmat adhat a 650 Nm-es forgatónyomaték is. A motor erejét – akárcsak a bázisul szolgáló Competition kiviteleknél – kizárólag nyolcfokozatú, M Steptronic automataváltó továbbítja az intelligens xDrive rendszer felé. Bár a pontos tömegadatok még nincsenek meg, mivel a többi 3-as és 4-es modellnél akár 125 kilóval is nehezebb lehet az összkerekes hajtáslánc, valószínűleg az M3 és M4 páros is körülbelül ennyivel nyom majd többet a mérlegen.
A közel 1,9 tonnás BMW M3 és BMW M4 Competition M xDrive ennek ellenére nagyot ver a csak hátul kaparó eddigi csúcsváltozatokra.
Mindkettőnek egyaránt csupán 3,5 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy álló helyzetből felgyorsuljon 100 km/órás sebességre – ez 0,4 szekundummal jobb a hátsókerék-meghajtású BMW M3 Competition limuzin és BMW M4 Competition Coupé nulla-százas értékénél. De, hogy ne csak ennyi legyen a különbség, arról a bajor sportrészleg mérnökei gondoskodtak.

Az összkerékhajtás például három fokozatban állítható. Ugyan már alaphelyzetben (4WD) is inkább a második tengelyen keresztül jut le az erő a talajra, ám ha a rendszer úgy érzékeli, nagy a tapadásvesztés, bevonja a játékba az első kerekeket is. 4WD Sport üzemmódban még inkább hátra tolódik a balansz, de azért olykor a front is támogat, míg 2WD állásban viszont kizárólag az autó fara tolja előre, vagy éppen keresztbe a vasat. Ehhez a menetstabilizáló is elengedi teljesen a gyeplőt, ám ha az efféle erőcsúsztatásokhoz mégis kell egy kis segítség, akkor opcióként megrendelhető a 10 fokozatban állítható tapadásvezérlő is. Ezek az ízlés szerinti hangolások a volánra helyezett M1 és M2 memóriagombokkal hívhatók elő, csakhogy ne az i-Drive menüben kelljen állandóan keresgélni a megfelelőt. A BMW M xDrive intelligens összkerékhajtás osztóműje egy elektronikusan vezérelt többtárcsás tengelykapcsolóval dolgozik, az első és a hátsó tengely között rendes kardántengely húzódik, az aktív M differenciálmű pedig a vezetési szituáció függvényében 0-100 százalék közötti arányban képes elosztani a forgatónyomatékot a két hátsó kerék között. Nem maradt ki a futóműhangolás sem. A mérnökök újratervezték a kettős ágyazású lengőkarra támaszkodó rugóstaggal kialakított első kerékfelfüggesztést, valamint típus-specifikus elsőtengely-geometriát és kormánymű-áttételezést állítottak be. A BMW M xDrive intelligens összkerékhajtással szerelt BMW M3 Competition limuzin és BMW M4 Competition Coupé 2021 júliusában érkezik a szalonokba, rövidesen pedig az M4 Cabrio alá is bekerül az új rendszer.
