Akár gyertya is lehetne rajta – BMW M4 CSL

Nem mutogattak korábban álcázott fotókat róla, és bár a legnagyobb titokban fejlesztették, a legtöbb alkatrésze már ismerős. Akkor hogy lesz az egyik legvágyottabb négykerekű? A BMW marketingesei tudják a választ.

BMW M4 CSL
Fotó: BMW

Emberként sokaknak az ötvenes szám egy nagy vízválasztó. A legtöbben eddigre révbe érnek és lassítani kezdenek, míg az öt évtizede házasok általában hatalmas ünnepléssel emlékeznek meg addigi életük legszebb közös pillanatairól. A BMW sportrészlege, az M GmbH is pont 2022-ben tölti be ezt a jeles kerek évfordulót. Ám az új M4 CSL videójában Jochen Neerpasch, az M divízió első ügyvezető igazgatója szerint, annak, aki már elért mindent, annak lehet elölről kezdeni az egészet. Nyilván ezt mi magunk sem hisszük el, főleg, hogy a bajorok szerint a versenysportos pedigré még soha nem volt ennyire érezhető egyetlen korábbi csúcs 3-as Bömösben sem. Pedig 1986 óta már jó pár különleges széria is készült belőle, sőt, maga a CSL betűkombináció is egyértelmű visszautalás a hetvenes évekre, amikor elindult az M GmbH sikerszériája. Már a debütálása első évében, vagyis 1973-ban Európai Túraautó bajnok négykerekű, a 3,0 CSL viselte először az egyébként Competition (megmérettetés, verseny), Sport, valamint Lightweight, vagy németül Leichtbau (könnyűszerkezetes) szavakra utaló rövidítést. 2003-ban már M3-asból is megjelent egy CSL széria, aztán egy kis időre ismét pihentették a BMW-k vadításával foglalkozó szakemberek ezt a feliratot. 2016-ban például már a mindössze 700 példányban készült M4 GTS volt a Nürburgring egyik királya, minden korábbi M3 és M4 modellnél gyorsabban (7:28 perc) hajtott végig a híres aszfaltcsíkon.

Az új M4 CSL valójában tehát ennél is gyorsabb kellett hogy legyen, ez pedig sikerült.

Az aktuális csúcstartó 7 perc 20,207 másodpercet ért el, amit természetesen megörökítettek a BMW-sek. Pedig ha a műszaki paramétereket nézzük, nem égbe kiáltóak a különbségek. A 3,0 literes, TwinPower Turbo aggregát 550 lóerőre izmosodott (M4 GTS-ben 500 LE volt), míg a forgatónyomaték 650 Nm-re nőtt (M4 GTS-ben 600 Nm volt). Ám az új M4 CSL 115 kilóval többet nyom a mérlegen (1625 kg), miközben már itt is tömegcsökkentés volt az egyik vezérelv. Szóval az erőtöbblet elvileg nem indokolna ekkora különbséget, de a finomhangolások bizony sokkal hatékonyabbak lettek az utóbbi években. A mérnökök módosították a futómű geometriát, változtattak a szervó működésén és a frissített szoftverrel, valamint 2,1 barra emelt töltőnyomású turbókkal dolgozó erőforrás is jobban kihasználja a többlet teljesítményt. A 0-100-as kötelező mutatvány így már csak 3,7 másodperc (az M4 GTS ugyanezt 3,8 s alatt tudta le), a végsebességet pedig 307 km/h-ban (az M4 GTS 305 km/h-nál ért véget) limitálták az M-es szakemberek. Elöl továbbra is 19-es, hátul pedig 20-as felnikre húzták fel a sportos Michelin papucsokat. Sok helyen fedetlenül hagyták a karbon alkatrészeket, így a tető, vagy a gépházfedél egy része is szürkés árnyalatban pompázik. A csomagtartó fedele is ebből az anyagból készült, de itt azért, hogy a szárny szinte egybeolvadjon a csinos farral, lefényezték. A féktárcsák itt már alapból Carbon kerámiák, elöl pedig hatdugattyús féknyergek harapnak beléjük időnként. Belül fix háttámlájú kagylók ölelik körbe a sofőrt és utasát, még a magasságukat is csak műhelyben lehet csavarokkal állíttatni. Alcantarát markol viszont a sofőr a volánon, nyolcfokozatú automataváltó pattogtatja a fokozatokat, míg a különböző információkról két digitális kijelző tájékoztat. Kidobták a hátsó üléseket is, helyette hálós fedél van, ahova akár bukósisakot is lehet tenni. A biztonsági arzenál viszont teljes, még a szemből ütközésre, vagy a sávelhagyásra is figyelmeztet az autó. Az 1000 darab, limitált szériás BMW M4 CSL-t 2022 júliusától gyártják le a BMW Group dingolfingi gyárában.

BMW M4 CSL részletek
Az új szürke árnyalat mellett fehér és fekete színben is lehet rendelni a limitált kiadású BMW M4 CSL-t. Különleges részletekben sincs hiány, az emblémák például az első M GmbH modellen megjelent színösszeállításban szerepelnek, de szintén versenyautós utalás a sárga menetfény és a rácsok nélküli hűtőmaszk. Extrák persze itt is vannak, biztonsági segédberendezésekre és utastéri kiegészítőkre is el lehet locsolni még pár milliót. Fotók: BMW

Bár nem csúcsragadozó, de ott virít rajta az M-es logó a legutóbb tesztelt BMW 420d xDrive Gran Coupén. Érdemes kattintani és megnézni, miben változott elődjéhez képest az egyik legkedveltebb bajor.