Magyarországon az új 500 – Fiat 500 l’Ungheria hír

Az FCA csoport megkezdi első tisztán elektromos hajtásrendszerű autója magyarországi forgalmazását. Az új 500 háromféle változatban lesz elérhető a Fiat márkakereskedőknél, köztük egy kifejezetten nekünk készült szériával.

Fiat 500 l'Ungheria
Fotó: FCA

Biztosan vannak, akiknek nosztalgikus hangulatot idéz az Ungheria név. A Fiat még a kilencvenes évek elején így árult egy szinte bázis felszereltségű Uno-t. Az akkori igények másak voltak, nem zavart még senkit a fényezetlen lökhárító, vagy hogy az egyetlen értékelhető extra a hátsó ablaktörlő volt. Szépen fogyott az 1 literes motorral hajtott, különleges metálbordó színben pompázó, ötajtós kisautó. És persze ára is több mint vonzó volt az arra kifejezetten érzékeny hazai piacon, nem véletlen tehát, hogy sokan ültek egy Uno Ungheria-ba. Most, bő húsz év elteltével ismét itt egy nekünk magyaroknak szánt Fiat, az 500e l’Ungheria, mely árával ugyan jóval elrugaszkodott olcsó elődétől, viszont a hazai forgalmazó ezt mindenképp akarta a harmadik generációs pöttöm négykerekű bevezetésével együtt elhozni a mi garázsainkba is. A Solid fekete és Solid fehér pasztellfényezéssel rendelhető 500e l’Ungheria szériafelszereltségként kínálja egyebek mellett a LED-es fényszórókat, az automata klímát, a tolatóradart, a fűthető üléseket és az ablaktörlő lapátoknál ugyancsak fűthető szélvédőt. De van benne gyalogosfelismerővel kiegészülő vészfékező rendszer, sávtartó és éberségfigyelő asszisztens, táblafelismerő rendszer, esőérzékelő, automata távolsági fényszóró, valamint automatikusan sötétedő belső tükör. A csomaghoz a Mode 2 töltőkábel és a 85 kW gyorstöltő bemenet is jár. Utóbbiak egyébként az új 500e fejlesztésének alapvető részei, a mérnökök ugyanis egy olyan elektromos autót állítottak talpra, melynél a töltés jóval hamarabb megy, mint azt eddig megszokhattuk az ilyen járgányoknál. A rendszer például képes arra, hogy mindössze öt perc alatt elegendő naftát szívjon magába az átlagos napi használatot meghaladó ötven kilométerhez. Az autó jobb hátulján elhelyezett Combo 2 töltőaljzathoz csatlakoztatható egyen-, illetve váltakozóáramú gyorstöltő pedig mindössze 35 perc alatt 80 százalékra tölti az akkumulátort. Persze otthon is „tankolható” az 500e, az Easy Wallbox a szokványos háztartási csatlakozóra köthető. Ezt a speciális berendezést kizárólag az FCA számára fejlesztették és kifejezetten az európai felhasználók igényeihez alakították. A Bluetoothon keresztül vezérelhető eszköz segíti a felhasználókat, hogy kiegyensúlyozzák háztartásuk elektromos terhelését. Vagyis, akár 3 kW teljesítménnyel is elindítható a töltés, ám amennyiben ez nem elegendő, az Easy Wallbox teljesítménye 7 kW-ra növelhető, így alig több mint hat óra alatt teljesen feltölthető az 500e otthonról. A csurig telített, 42 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorcsomaggal az új 500e a WLTP norma szerint, akár 320 kilométert is képes megtenni. A későbbiekben megjelenő legmagasabb felszereltségű „High” kivitelre épülő l’Ungheria modell 10.990.000 forintos listaára most az állami támogatással 8.490.000 forintra csökkenhet és a hazai szalonokban már felveszik az előrendeléseket. Megkezdődik továbbá az új 500e csúcsmodelljeinek forgalmazása is. A Fiat kereskedésekben előrendelhető a la Prima kabrió (12.699.000 Ft), míg várhatóan augusztus elejétől a la Prima ferdehátú (11.699.000 Ft) verziója is.

Fiat 500 l'Ungheria
A kizárólag Solid fekete és Solid fehér pasztellfényezéssel rendelhető 500e l’Ungheria mellett a csúcsfelszereltségű la Prima modellek Ásvány szürke és Óceán zöld metál, valamint Égszínkék gyöngyházfényezéssel, továbbá bézs eco bőrkárpitozással érhetők el. A 87 kW (118 LE) teljesítményű villanymotorral az új 500e végsebessége 150 km/h, a 100 km/h-s gyorsulás pedig 9 másodpercig tart. Fotók: FCA