Nem a szokásos 3 éves modellciklust tartotta be a második Tipo generációnál a Fiat, ráhúztak még plusz kettőt, mielőtt ráncba szedték. Kívül a LED-es világítótestek, a merészebbre húzott első lökős, illetve az átrajzolt hűtőmaszkba igazított új, FIAT feliratú logó kölcsönöz frissebb megjelenést az olasz kedvencnek. Persze van két új szín (Óceán kék és Paprika narancs) a listán, és görgőkből is változatosabb a kínálat (akár 17-es papucsok is választhatók). Belül a legszembetűnőbb változás, hogy eltűntek az analóg számlapok. Helyébe egyedileg konfigurálható, 7 colos digitális panel költözött. A középkonzolon és a műszerfalon fényes felületek futnak, új a digitális klíma panelja és sportosabb volánt markolhat ezentúl az új mintázatú szövettel húzott ülésbe huppanó sofőr. A Tipo az új 500 után elsőként kapta meg a 10,25 colos képernyővel szerelt, legaktuálisabb UConnect 5 infotainment rendszert, melyhez ezentúl akár két okostelefon is csatlakoztatható. Az pedig csak korábbi Tipo tulajoknak lesz újdonság, hogy ezentúl minden kezelőszerv fehér fénnyel világít majd.
Továbbra is ötajtós, szedán és kombi változatban lehet hazagurítani a Tipo-t, viszont a frissítéssel együtt bevezették az új Cross verziót.
Talán elsőre nem tűnik fel, de már a hűtőmaszk is eltér az alacsonyabb testvérekétől. A szürke betétekkel feldobott egyedi front lökhárító, a hátsó diffúzor, a kerékív és küszöb toldatok, az 500X-ről ismerős felnik, vagy a krómozott visszapillantók viszont már elég egyértelműen segítenek beazonosítani a crossover Tipo-t. A futómű négy centivel engedi feljebb a bódét, míg összesen közel 70 mm-rel lett magasabb a Tipo Cross. Minden új Tipo-ban széria egyebek mellett a sávelhagyást megelőző asszisztens, a sebességhatároló, a táblafelismerő rendszer, az emelkedőn elindulást segítő, vagy az éberségfigyelő berendezés, míg az extralistán olyan tételekből lehet mazsolázni, mint az adaptív fényszóró, a holttérfigyelő, első-hátsó parkolóradar, kulcs nélküli nyitás és indítás, vagy akár vezeték nélküli telefontöltő. Motorokból elsősorban benzines fronton vannak nagy változások. Az eddigi négytagú kínálat mindössze egyetlen, de teljesen új fejlesztésű aggregátra korlátozódott. A FireFly Turbo családba tartozó literes, háromhengeres erőforrás 100 lóerő mellett 190 Nm forgatónyomatékot produkál – ezt kínálják tehát az ólommentesre szavazó vásárlóknak. Aki szerint egy Fiat viszont dízellel az igazi, az 1,3 (95 LE) és 1,6 (130 LE) Multijet öngyulladós, jelenleg legtisztább üzemű (EURO 6D Final) egységekből választhat. A Fiat új felszereltségeket is bevezetett. A belépő csomagot egyszerűen Tipo-nak hívják. Ehhez az 1 literes, turbós benzinmotoron kívül az 1,3-as Multijet dízel választható. A legkedvezőbb, 4 ajtós szedán alapárai 4.830.000 Ft (1.0 FireFly Turbo) és 5.330.000 Ft (1,3 Multijet), az ötajtós Tipo 5.190.000 és 5.690.000 forinttól indul, míg a kombi 5.490.000 és 5.990.000 forintos kezdővel érhető el. A következő, City Life felszereltségi szintnek egységesen 400 ezer forint a felára, viszont innentől már a 130 lovas egyhatos dízel is rendelhető (6.230.000 Ft a szedán, 6.590.000 Ft az ötajtós és 6.890.000 Ft a kombi). A legmagasabb, Life ellátmánynál nem elérhető az 1,3-as öngyulladós, viszont ahogy az előző lépcsőnél, itt is egységesen 400 ezer forinttal drágább a Tipo. Az emelt hasmagasságú modell csak az ötajtós karosszériával, és csakis az egyetlen benzines, valamint az erősebbik gázolajossal gurítható haza. Itt két szintet különböztet meg a hazai forgalmazó. A legolcsóbb City Cross alapára 6.600.000 Ft (1.0 FireFly Turbo), a dízelért pedig már 7,6 milliót kérnek el. A Cross szint a legmagasabb, itt 6.900.000 és 7.900.000 forinttal startol az árcédula. A forgalmazó 2+3 év vagy 100.000 km kiterjesztett garanciát vállal minden új Fiat Tipo modellre.
