Egy dizájner valószínűleg már akkor látja, min fog majd módosítani, amikor elkészül az első vevőknek szánt változat egy autóból. A Kia szakemberei úgy tűnik, már az elején is igyekeznek kimaxolni a fazont, de aztán a szokásos három év elteltével mégis találnak pár vonalat, amit nem úgy húztak, ahogy szerintük annak állnia kéne. A Stinger is 2017 óta rója az utakat, érthető, hogy picit leporolták. Az irány egyértelmű, finoman agresszívebb külsőt és modernebb fedélzeti eszközöket várnak a ma sofőrjei, ám legyen. A LED-es első fényszóró és az ugyancsak fénygömbökből álló hátsó lámpatest is határozottabbá teszi a megjelenést. Sőt, a faron az irányjelzők egyenként tíz LED-ből állnak, fényképük pedig kockás zászlót mintáz. Az erősebb motorral hajtott változatokhoz nagy átmérőjű fényes kipufogóvégeket, és a Kia szerint hatékonyabb, látványosabb hátsó diffúzort is lehet majd rendelni. Két új, egy 18 és egy 19-es felnit rajzoltak, továbbá megjelent egy frissen kevert szín is a kínálatban. Most először kétféle optikai csomag készült a Stinger combosabb verzióihoz. A minden piacon elérhető Dark Package fényes fekete diffúzor keretet, fekete nagy átmérőjű kipufogóvégeket jelent, továbbá a csomagtérajtó Stinger felirata is fekete. Az Egyesült Államoknak szánt Black Package-hez viszont 19 colos matt fekete keréktárcsák, hátsó szárny, fekete tükörházak és fekete sárvédő-díszítések járnak. Belül új a teljesen digitális, 7 colos műszeregység, a középkonzol tetejére biggyesztett 10,25 colos, érintőképernyős infotainment és a kormány teljes aljának fémes borítása. Piactól függően a Stinger egy új beltéri árnyalattal és friss, választható anyagokkal is megrendelhető. Újdonság a Saturn fekete, a vörös, és a bézs bőr. A Saturn fekete belsőhöz fekete szarvasbőr ülések járnak, kontrasztos vörös, a fém óraszíjak mintáját utánzó varrással. A koreai vásárlók viszont ezeken felül akár egyszínű sötétbarna kárpitozást is rendelhetnek, puha, gyémántmintás tűzésű nappabőr ülésekkel. A megújult Kia Stinger forgalmazása Koreában már 2020 őszén megkezdődik, más piacokon az értékesítés csak ezután indul majd. A frissített hajtásláncokról és a technológiai részletekről későbbre ígért tájékoztatást a forgalmazó.
Megújult a Kia utazóautója – Kia Stinger 2020 hír
Apránként minden modelljét frissíti a Kia. Most épp a Stinger járt szépítő kúrán.