Egy doboz, ami úgy megy, mintha meg sem akarna állni. Pedig tud, mert jó nagy fékeket kapott. Nem most pattant ki a felspécizett Transit ötlete, már évtizedek óta foglalkoztatja a Ford szakemberei mellett az egyedit alkotni vágyók táborát is a gondolat. Így született meg a V8-as erőforrással hajtott szörnyeteg a hetvenes években, ami csak akkor nem fogyasztott 30 liter üzemanyagot, amikor leállították a motorját. A legújabb csoda ugyan nem lesz ilyen étkes jószág, de a kinézete alapján simán elhihetnénk, hogy egy benzinkutat is érdemes lenne utána kötni. A gépházfedél alatt azonban ezúttal vagy egy viszonylag combos turbódízel – csak azért mondom, hogy viszonylag, mert korábban már volt erősebb öngyulladós MS-RT – esetleg egy plug-in hibrid benzines, vagy a legzöldebb vevőjelölteknek pedig egy tisztán elektromos hajtáslánc is lehet. Szóval a kiszélesített, spoilerekkel teletűzdelt, 19-es felniken gördülő Transit Custom MS-RT-k még vigyáznak is a környezetre. Persze, amint kihasználják a teljes szállító kapacitást (6,8 m³,1124 kg nettó tömeg), valószínűleg a hatótáv is csak papíron fest jól.
Na, de amíg célba ér a szállítmány, valószínűleg csomagnak és pilótának egyaránt élmény lesz.
Ugyanis a tisztán villannyal mozgó sport Transit 285 lovat állít csatasorba, és még a töltögethető hibridben is 232 LE a rendszerteljesítmény. Ehhez képest szerénynek tűnhet a 170 lóerős dízelmotor, de azért valószínűleg az sem csak arra elég, hogy arrébb guruljanak vele. Belül sem bízták a véletlenre a szakik. Olyan sportülések támasztják a testet, hogy még az ST vagy korábbi RS Fordok tulajdonosai is megirigyelhetik. És hogy ne csak az elöl ülők élvezzék a különleges fotelokat, a kabinos változatban a második sorba is erősebb oldaltartású székeket csavaroztak. A volánon kis kék varrás jelöli az útirányt, kétzónás légkondi tartja hűvösen az utazókat, digitális holttérfigyelő és parkolóradarok segítik a sofőrt, nehogy megsérüljön a szép fényezés vagy a sok harci dísz. A Transit Custom MS-RT Európa szerte elérhető lesz, az Egyesült Királyságból érkeznek rövidesen a szalonokba.

Felcicomázott Transitok eddig is legördültek már a Ford gyártósorairól, az elmúlt majdnem hat évtized alatt azonban egyéb őrültségeket is tettek Transitokkal. 1965-ben például mindjárt rekordot döntött az a 48 brit kollégista, akik bepréselték magukat egy Transitba. Majd még ugyanebben az évben egy szintén átalakítás nélküli Ford áruszállítóban vittek két kis elefántot a londoni Állatkertbe. Húsz esztendővel később, 1985-ben már jóval bátrabbak voltak a ”Tranzitálók”. A duntoni Ford technikai centrum néhány munkatársa kibelezett egy Transitot azért, hogy úszó járgányt készítsenek belőle. A csónakokkal szemben a pedálos szerkezet végül alulmaradt, a különleges Transit azonban az egyik legkülönlegesebb átalakítás lett. Az egyik leginkább elmeroggyantabb elgondolás is erre az évre született meg. Bár a Supervan ötletén már túl voltak a Ford mérnökei, sőt, a Supervan 2 is elkészült, úgy gondolták, meg kéne dönteni az utánfutó húzás sebességrekordját. Gondolom nem kell különösebben ecsetelni, sikerült a kísérlet.
A hivatalos eredmény 270 km/h-s maximum sebesség lett.
Egy Transittal. Ami az egyik legmenőbb utánfutót húzta maga mögött. És ha már 1985, Steve Matthews, egykori kaszkadőr is odatette magát. Tizenöt autót ugratott át egy olyan Transittal, amin mindössze annyit változtattak, hogy miután kipattintották az üvegfelületeket, lerögzítették az ajtókat és fedeleket, nehogy kinyíljanak repülés közben. 2007-ben újabb furcsasággal örvendeztette meg a modell rajongóit és persze magát is a Ford. Mivel a Transit lett az Év nemzetközi kisáruszállítója, egy 7,4 méter hosszú Transit XXL-lel ünnepeltek. Az extrémen megnyújtott vas két Tourneóból állt össze és bár vetekedett egy ház méreteivel, végül mindössze hét ülést pakoltak bele. Igaz, ezeket mind bőrrel borították és mindegyik egy menő LCD TV felé nézett, melyen filmezni vagy akár videójátékozni is lehetett.
