Jürgen Klopp a FIFA 2019-es Világ Edzője és a dortmundi, illetve mainzi Opel-partnerklub egykori edzője igazi autó- és Opel rajongó. Mindamellett, hogy rendszeresen egy villámos négykerekű volánját tekeri, immár nyolcadik éve márkanagykövetként is tevékenykedik. Érthető hát, hogy elsők között kapott lehetőséget arra, hogy a még egyelőre álcázott Mokka tesztautók egyikét egy rövid körre elvigye. Nem verik nagy dobra a műszaki adatokat, épp csak annyit lehet tudni a felmatricázott járgányokról, hogy teljesen új konstrukciót rejtenek, amiket most vittek végső tesztelésre az Opel mérnökei. És persze azt is rögtön elárulták a gyáriak, hogy a hagyományos belsőégésű motorok mellett természetesen villanyos hajtással is kínálják a második generációs Mokkát, már a forgalmazás kezdetétől. A PACE! vállalati terv részeként 2024-ig az Opel valamennyi európai modellsorozatából lesz elektromos kivitel is, érthető tehát, hogy miért ez a legfontosabb információk egyike az új Mokkáról. Jürgen Klopp ajánlásával zöld utat kapott a nóvum, az utolsó körös próbák és beállítások után 2020 végén indulhat a gyártás, az első elkészült példányok pedig 2021 elején érkeznek a márkakereskedésekbe.
Utolsó gyári teszten az új Mokka – Opel Mokka bemutató
Nevéből eltűnt ugyan az X, de nem lett unalmas autó belőle. Az Opel jövőbeli terveibe ráadásul még jobban passzol az új Mokka, hiszen tisztán elektromos hajtású változata is lesz.