Szeptember végén debütált hivatalosan is az új Opel Mokka. Jürgen Klopp, az Opel márkanagykövete még a kamuflázsolt verziót próbálta ki tavasszal. A futball edző a tisztán elektromos hajtású Mokka volánja mögé huppant be és az első gázadás után nagyot mosolygott. Nem véletlen, a 136 lóerő teljesítményű villanymotor ugyanis késlekedés nélkül reagál a vezető parancsaira. Persze, ha ECO állásban lép oda az ember, nem lesz ilyen heves reakció, ám a visszatöltésre sokkal több energiát fordít ilyenkor a rendszer. Ez azért is fontos, mert a gyártó szerint NORMAL módban 322 kilométeres WLTP hatótávval lehet számolni, és ezt ki lehet tolni az ECO üzemmód használatával. Persze van SPORT beállítás is, akkor a teljes 260 Nm-es forgatónyomaték is azon van, hogy minél hamarabb elérje a Mokka-e a 150 km/h-s, limitált végsebességet. Amit egyébként egyrészt az akkumulátorok élettartamának meghosszabbítása miatt kellett beiktatni, másrészt a hatótávot is megfelelően kordában tartja így a vezérlő elektronika. Ha pedig fogynak az egységek, akkor számos töltési lehetőség adott. 100 kW-os egyenáramú villámtöltőnél (amivel a Mokka-e alapfelszereltségként kompatibilis) 30 perc alatt tölthető fel az 50 kWh-s akku 0-ról 80 százalékra. De felveszi az áramot az új Opel Mokka-e fali töltőkről, töltőoszlopokról, vagy háztartási konnektorról is. Az autó egy- vagy háromfázisú váltóárammal, akár 11 kW teljesítményig tölthető, az akkumulátorra pedig nyolcéves garancia jár. Az új, második generációs Mokka azonban nem csak hangtalanul képes suhanni. A formás orrban hagyományos tüzelésű erőforrások is vannak. Ugyan szívó aggregátot hiába keresünk, azért az ólommentessel hajtott, háromhengeres turbós egységek is jó szolgálatot tehetnek. Az egykettes benzines 100 vagy 130 lóerős teljesítménnyel választható, szériában hatos manuális váltóval, utóbbihoz pedig elérhető egy nyolcfokozatú automata is. Mivel a mérnökök az új Mokka fejlesztése közben végig szem előtt tartották a tömegcsökkentést, több mint 100 kilót lefaragtak az elődhöz képest. Ennek köszönhető egyebek mellett, hogy már a 100 lovas belépő motor is 11 másodperc alatt megfutja a százas sprintet, a 130 paripa pedig 9,1 alatt letudja a kötelezőt. Miközben 5,5 liter környékén tartható a fogyasztása – legalábbis az Opel szerint. És van itt még egy alaposan kitisztított dízel is – kipufogógáz-kezelő rendszere passzív oxidációs katalizátorból/NOx-elnyelőből, AdBlue-befecskendezőből, SCR katalizátorból és dízel-részecskeszűrőből áll. A 110 lovas, egyötös öngyulladós 250 Nm-t produkál, erejét hatgangos manuális váltó segít beosztani. Ha lehet hinni az előzetes adatoknak, főúton akár hármassal kezdődhet a fogyasztási adata, de vegyesben sem lehetetlen elérni a négy liter környékét – legalábbis a papírforma szerint.
A motorokon túl nekünk autós újságíróknak újabb kifejezéseket felvonultató dizájncsomagba burkolták a Mokkát. Itt van mindjárt a jövőbeli márkaarcként emlegetett Opel Vizor, mely az autó elején végigfutó, jellegzetes kialakítású maszkot jelenti. Aztán amikor beülünk, ott az Opel Pure Panel, amely belül ismétli meg az Opel Vizort. Ez nem más, mint két széles képernyő, amelyekből a vezető elé 12 colos jutott. Az okosautó-funkciókat és szórakoztatást hétcolos, színes érintőképernyőjű Multimedia és Multimedia Navi, vagy a drágább verziókban tízcolos Multimedia Navi Pro csúcskészülékre bízzák. A vezető felé forduló kijelzőket a Pure Panelbe integrálják. Az Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis multimédia-rendszerek hangvezérléssel is működnek. Jó hír, hogy fizikai gombokat is beépítenek a műszerfalba, így például a teljes klíma panel hagyományosan működtethető. Újdonságként azért itt van még az elektromos váltókar, ami a szintén elektromos rögzítőfékkel együtt szinte eltűnik a középkonzolon. Az ülések az Opel komfort-foteljei, melyeket perforált bőr is boríthat, míg a GS Line sportváltozatban alcantara huzatot kapnak. Vezetőasszisztensek is vannak bőven. Például ráfutásos ütközés figyelmeztetés; 5 km/h-tól aktív automatikus vészfékezés gyalogosfelismeréssel; 30 és 180 km/h között, kamerarendszerrel és radarérzékelőkkel működő adaptív sebességtartó, mely automataváltóval álló helyzetig képes lassítani az autót és újra is indítani. De itt van még a legújabb, IntelliLux LED Mátrix világítás is. A 14 LED egységből álló fényforrások különlegessége, hogy állandóan világíthat a reflektor, hiszen az egyes LED-elemek a másodperc töredéke alatt reagálva körülvilágítják a szembe jövő vagy előrébb haladó járműveket, így a rendszer senkit sem vakít el az úton. Természetesen hátul is kizárólag LED-lámpák világítanak. Az Opel Mokka Németországban már megrendelhető, 19.990 Eurós alapáron, míg a Mokka-e legkevesebb 32.990 Euróért vihető haza. Magyarországon október közepére ígéri a hazai forgalmazó az árlistát, viszont előrendeléseket már most is felvesznek a szalonokban.