Minden év július 4-én ünneplőbe borul Itália egy része. Még 1957-ben, ezen a napon ültette ugyanis az olasz emberek egy részét ismét négykerekűbe a Fiat az 500-assal. Olyan jól sikerült a terv, hogy 1963-ra tíz emberből egynek biztosan volt autója a „Cinquino”-nak köszönhetően, az évtizedek alatt pedig már több mint 6 millió példányt gyártottak belőle. A több mint hatvan éves múlt ellenére viszont még csak most debütál belőle a harmadik nemzedék. A la Prima nevű 500-as máris elérhető nyitható és fémfedeles kivitelben is. Különlegessége, hogy kizárólag villanyos hajtással készül. A 87 kW teljesítményű elektromotor egy 42 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorcsomagból merít erőt, és állítólag 320 kilométert is képes megtenni egyetlen töltéssel. A különleges utód bemutatása mellett azonban egy virtuális múzeummal is megfejelte a jeles dátumot a Fiat. A számítógépen, tableten vagy akár okostelefonon is elérhető Virtual Casa 500 nevű kiállításon az ikonikus járgány múltja és jelene is megnézhető. Tizenegy tematikus területen lehet bebarangolni a különböző nemzedékek skicceitől a megvalósult modellekig mindent, ami az 500-ról szól. Nincs magyar nyelvű „túra”, de angolul, németül és természetesen olaszul is követhető a mesterséges térben felállított termekben az idegenvezetés, és számos videót is feltöltöttek a felhőbe, hogy azokat innen egyetlen gombnyomásra indítani lehessen. És ha már okoskészülékek meg villanyautózás. A Fiat szerint az 500 la Prima több egyszerű elektromos négykerekűnél, a jövő kapcsolattartásának egy új formája. Ahhoz, hogy ezt teljes körűen kihasználhassák a reménybeli tulajdonosok, egy új FIAT app-ot is kifejlesztettek a szakemberek. Ennek segítségével lehet például intézni a nyilvános vagy az otthoni töltéseket is, vagy az autó számos funkcióját irányíthatja távolból felhasználója.
