A Kia elindította az új Sorento kétmotoros változatának sorozatgyártását. A Sorento negyedik generációja, a benzinesek, a dízelek és a hibrid is a márka Hwasungban működő üzemében készül Koreában, közös gyártósoron. Az elsőként lábra állított Sorento Hybrid modellek Európába érkeznek. Az év végéig pedig egyes piacokon plug-in, vagyis tölthető hibrid hajtáslánccal is megjelenik majd a Sorento, ezek sorozatgyártása azonban csak később kezdődik Hwasungban. A márka SUV zászlóshajója egyébként most először jelenik meg vegyes tüzelésűként is. A Sorento Hybrid Smartstream hajtásláncában 1,6 literes T-GDi (turbós, közvetlen befecskendezéses) benzinmotor dolgozik együtt egy 1,49 kWh kapacitású, lítiumion-polimer szerkezetű akkucsomaggal, illetve egy 44.2 kW-os elektromos motorral. Az akkumulátor a padló alatt utazik, így alig vesz el helyet az utastérből – egyebek mellett ezért is volt fontos az új Sorentóhoz egy teljesen friss fejlesztésű padlólemezt alkotni a Kia mérnökeinek. A kétmotoros, öntöltős hajtáslánc kombinált teljesítménye 230 LE, össznyomatéka pedig 350 Nm. Pontos fogyasztási adatokat még nem közölt a gyártó, de várhatóan SUV-s szemmel nézve alacsony lesz a naftaigénye, miközben széndioxid-kibocsátása is szerény marad. A rendszer további érdekessége, hogy a japán hibridekhez képest itt egy hatfokozatú automata váltóra szerelt elektromos eszköz továbbítja a villany- és a benzines motor teljesítményét. A Sorento közel húsz éve része a Kia globális modellpalettájának. Első generációja 2002-ben jelent meg, s az elmúlt 18 évben összesen több mint hárommillió talált belőle gazdára világszerte.
