Bővül a család – DS3 Crossback bemutató

Senki nem számított rá, de a prémium termékek iránt még nagyobb az érdeklődés, mint azt a szakemberek megjósolták. Kitűnő alkalom ez a DS számára is, hogy újabb autót kínáljon az igényes vevőknek.

DS3 Crossback

Vitatkozhatunk, kinek mi a trendi, de a tények makacs dolgok. A ma autóvevője szerint az egyterűek már kimentek a divatból, kell a sok kütyü a járgányba és minél egyedibb a kiszemelt paripa, annál jobb. Ez nagy általánosságban elmondható minden kategóriára, a prémium négykerekűek világában azonban még ennél is többre vágynak az ügyfelek. Úgy néz ki, a DS ráérzett erre a pluszra, sőt, most újabb modellt mutattak be, ám ezúttal a kis méretű SUV-k állóvizébe dobtak be egy óriási sziklát. A forma legalább olyan egyedi, mint a DS7 Crossbacké, ám a DS3 Crossback mégsem egyszerű koppintása nagytestvérének. Alapja például teljesen új, az úgynevezett CMP platformra épül, melyre a termikus erőforrások mellett elektromos hajtást is lehet építeni anélkül, hogy bármit kéne módosítani a járgány megjelenésén. Az új, 40 kilóval könnyebb padlólemez ezen felül több méretű bódét is képes elcipelni, akár nagytestű szedánt is ráhúzhatnak. A DS MATRIX LED VISION fényszórók ugyan már ismerősek a DS7 Crossback-ről, ám itt elmarad a világítótestek tánca indításkor. Viszont, a lámpabúra alatt továbbra is három LED modul található, ezek a tompított fények, és van egy MATRIX BEAM egység, ami a távolsági fényforrás. Ennek külön érdekessége, hogy 15 önálló világító szegmensre van osztva, melyek a szélvédő felső részére biggyesztett kamera adatai alapján folyamatosan ki-bekapcsolnak. Vagyis mindig a forgalmi szituációkhoz igazodik a lámpa fénye, sőt, akár reflektorral is lehet folyamatosan menni, mert nem fogja elvakítani a szembejövőket a DS3 Crossback. Szerintem jópofa geg a két ajtó között, a B-oszlopra dizájnolt kiemelkedés, mely egyértelmű utalás a háromajtós DS3-ra. Némi hasonlattal élve a DS3 Crossback ott folytatódik, ahol a DS3-nak vége volt. És nem véletlen a múlt idő, ugyanis leálltak a kis élménymodell gyártásával, amit nagyon sajnálok. Egy kifejezetten jól vezethető, igazi adrenalin bomba volt, főleg a combosabb turbómotorokkal. De, ahogy azt az elején is kiemeltem, az igények diktálnak és mivel elég gyér volt az érdeklődés a DS3 iránt, úgy döntöttek, nyugdíjazzák. A DS3 Crossback ajtómegoldása azonban emlékeztetni fog mindig a kistesóra, ahogy a belsőben is találunk egy kedves és rendkívül praktikus utalást.

DS3 és DS3 Crossback
Csak a nevükben hasonlítanak, két teljesen különböző modellről van szó. A DS3 Crossback a legújabb divat szerinti SUV, a DS3 az egyik legélvezetesebben vezethető háromajtós járgány volt. Az ajtókialakítás azonban közös, a cápauszony-szerű kiemelkedés a DS3 Crossback B-oszlopán kedves utalás a kistestvérre, belül pedig a csúcshifi egyik hangszóróját rejti. Fotók: DS Automobiles és autoPOVr.hu

A DS3 Crossback a B-szegmens egyik legrövidebb járgánya lett. A tervezők éppen ezért a helykínálattal küzdöttek meg a legjobban. Végül egy okos megoldással sikerült a 4,12 méter hosszú autócska belterét teljesen használható méretűre alakítani, ráadásul nem is kellett más gyártótól ötleteket venni. Ismét a kis DS3-at venném elő, ugyanis már abban alkalmazták azt a megoldást, hogy az utas előtt megemelték a műszerfalat és beljebb tették a kesztyűtartót azért, hogy előrébb lehessen húzni az anyósülést. Ezzel az egyszerű lehetőséggel akkora hely lett a DS3 Crossback-ben is, hogy én a 190 centis magasságommal simán elfértem magam mögé. A térdemnek és a fejemnek is bőven maradt hely a második sorban. A hátsó ülések mögött a csomagtartó is egészen használható méretű, 350 literes maradt, ami a kisautók között jó érték. Ide került az opciós Focal Electra hifi mélynyomója, amit elsőre simán szellőzőrácsnak nézhetnénk, ha nem lenne rajta a felirat. És ha már a beltérnél járunk, az egyedi műszerfal két digitális kijelzőt is rejt. A középkonzolon alapból 7, a drágább verziókban már 10,3 colos érintőképernyő van, amin a legkülönfélébb módon kalibrálhatjuk az autót. Egyebek mellett itt lehet kiválasztani, milyen beépített őrangyalok vigyázzanak ránk. Merthogy van itt aktív sávtartó rendszer, mely nem csak jelzi, ha elhagynánk a felfestett vonalakat, de vissza is terel minket. Holttérfigyelő és táblafelismerő is van a kocsihoz. A tempomat is tartja az előre beállított távolságot, sőt a DS Drive Assist rendszerrel felszerelt változatokban 180 km/h-s sebességig képes akár állóra is fékezni majd újraindítani az autót. Ezt az opciót azonban az automataváltós DS3 Crossback-ekhez lehet megrendelni, tehát az alapmotoros, manuális egységgel szerelt variánsokhoz nem. Az Active Safety Brake berendezés ellenben minden modellben megtalálható. A figyelmeztetés után, ha a vezető nem reagál, önműködően lefékezi az autót, ráadásul éjjel-nappal képes érzékelni a sávban haladó vagy álló közlekedési eszközöket, kerékpárosokat és gyalogosokat is.

DS3 Crossback süllyesztett kilincsei
Minden DS3 Crossback süllyesztett kilinccsel készül. Vagy érintésre, vagy magasabb felszereltségnél ha 1,5 méterre megközelítjük az autót, automatikusan bújnak elő helyükről. Extraként van még Head Up Display, melyen jó nagy ikonok állíthatók be. Később érkezik még az automata parkoló funkció is.

A bemutatóra a választható három benzines aggregáttal érkeztek a tesztautók, én a legkisebb, 100 lovas egységre voltam kíváncsi. Egészen meglepő, ahogy repíti a kis háromhengeres motor az 1170 kilós DS3 Crossback-et. Nagyon vehemensen gyorsít az alacsony fordulatszám tartományokban is, és az ezekre az aggregátokra jellemző lefulladási hajlamnak nyoma sincs. A váltó kifejezetten pontos, mondjuk a korábbi DS-ekben sem volt velük gond. Határozottan és könnyen megy a helyére a bot. A futómű kifejezetten sportos, nyoma sincs a DS7 Crossback-nél tapasztalt lágyságnak. Ebben mondjuk annak is fontos szerepe van, hogy a DS3 Crossback alapból is 17-es papucsokat kap, ráadásul mind a négy kerék kint van a sarkokban. Egy apróság zavaró vezetés közben, az egyik pont a B-oszlopra felfutó cápauszony-szerű kiemelkedés. Ez sokat kitakar kereszteződésekben, ráadásul kisgyerekek nem biztos hogy kilátnak majd emiatt rendesen az autóból. A vaskos hátsó oszlop viszont maximum azoknak tűnik fel, akik az olcsóbb variánsoknál nem áldoznak tolatóradarra vagy kamerára. A vezető előtti kijelzőn is számos beállítási lehetőség adott, ezeket egyénileg személyre szabhatja bárki. Külön tetszett, hogy a szélvédőre vetített kijelző kalibrálásához nem a menüben kell keresgélni, hanem egy külön panelt kapott a sofőr baloldalán, közvetlenül a visszapillantó tükörállító gombja mellett. Az ülések nagyon kényelmesek, a második felszereltségi szinttől pedig sűrűbb szivacsozású fotelok vannak, melyek amellett hogy élvezet rajtuk ücsörögni, strapabíróbbak is. A zajszigetelésre is figyeltek. Így például az ajtóknál vastagabb lemezt és üvegeket használtak és akusztikus szélvédőt építettek be. Bár csak rövid tesztelési lehetőségünk volt, a csendes utastér azonnal feltűnt, a motorból és a futómű felől például csak minimális hang érkezett.

DS3 Crossback műszerfal és motor
A belépő 1,2-es benzinmotor 100 lóereje bőven elegendő a fickós autókázáshoz. Nyomatékos és vagány erőforrás. A hozzákapcsolt 6 fokozatú manuális váltó pedig pontos. Jó vezetni a DS3 Crossback-et, a jó hangszigetelés miatt pedig kifejezetten csendes az utastér.

A DS3 Crossback három benzines és két gázolajos erőforrással érhető el. A kipróbált, 100 lóerős alap ólommentes 1,2 literes, háromhengeres és hatos manuális váltót kapcsoltak hozzá. A további lehetőségek ugyanennek a kis turbós motornak az erősebb változatai, 130 és 155 lóerővel, kizárólag 8 fokozatú automataváltóval. Dízelpártiaknak itt az 1,5 literes BlueHDi. A 100 lóerős öngyulladóshoz is hatgangos manuális egységet adnak. A 130 lovas erősebb verzióhoz pedig a már említett EAT8 automata jár. A benzines aggregátok az EURO 6.3, a dízelek pedig az EURO 6.2 normát teljesítik. Év végén érkezik majd a teljesen elektromos hajtású DS3 Crossback E-Tense. A 136 lóerős villanymotor 300 kilométeres WLTP hatótávra képes, 8,7 másodperc alatt gyorsul 100-ra és háromfázisú fali töltővel akár 5 óra alatt feltölthető. Az 1,2 literes benzinmotoros ELEGANCE felszereltségű alapmodellt 7.190.000 forintért adják, a legolcsóbb gázolajos pedig 7.640.000 forintba kerül. A 130 lóerős, ólommentessel hajtott variáns szintén ELEGANCE változatban vihető haza a legolcsóbban, ezért már 8.290.000 forintot kell a DS Store-ban hagyni. A 155 lovas benzines és a 130 lóerős dízel csak a második, PERFORMANCE LINE felszereltségtől érhető el. A PureTech változat 9.040.000, a BlueHDi verzió pedig 8.990.000 forintba kerül.

DS3 Crossback felszereltségek
Akárcsak a DS7 Crossback-nél, a DS3 Crossback-hez is különböző belső inspirációk választhatók. Ezek a Montmartre, a Performance Line, a Bastille, a Rivoli és az Opéra. Fotók: DS Automobiles és autoPOVr.hu