Minden autós történet egy kicsit korábban kezdődik, mint amikor megjelenik az első példány, hiszen a debütálást olykor hosszú évek fejlesztési periódusa előzi meg. Így valójában a Porsche is már harmincas számot ragaszthatott volna a Boxster ünnepi példányaira, ugyanis 1991-ben indult útjára a történet. Grant Larson egy olyan bemutató autót kellett tervezzen, amelyre ismét felkapja a fejét a tengeren túli piac. Teljesen szabad kezet kapott a projekthez. Ma már talán furán hangzik, de a tervezés minden mozzanata számítógép nélkül zajlott. Larson a formavilágot ceruzával rajzolta meg, Peter Müller modellező pedig ezek alapján készítette el agyagból, szintén két kezével. Úgy számoltak, 1993 márciusában, a Genfi Autószalonon mutatják meg, hogyan képzelik az ideális kétülésest, de mivel olyan jól haladtak Larsonék, úgy döntött a vezetőség, nem vesztegetik az időt és még januárban egyből viszik Detroitba az autót. Erősíteni kellett ugyanis a jelenlétüket, hiszen a roadsterek között a Mazda Miata (MX-5) és a BMW Z1 éppen akkor jól hasított az amerikai vásárlók körében. Annyira jól sikerült a bemutató, hogy a legmagasabb irodából azt az utasítást kapták Larsonék, fejezzék be a további módosításokat és „Gyártsuk a koncepciót, úgy, ahogy van.”. Arról már nem szól a történet, miért kellett egészen 1996-ig várni az első Boxster megjelenésével, viszont tény, a formához szinte alig nyúltak hozzá a szakemberek. Neve egyszerre utal a benne dolgozó boxer erőforrásra, illetve a kétüléses roadster felépítésre – a két szó összeolvadásából született meg a Boxster elnevezés. Középre épített, 2,5 literes erőforrása vízhűtéses és változó szelepvezérlésű volt, a 204 ló pedig természetesen a hátsó kerekeket támadta gázadáskor. Kevesebb, mint 7 másodperc alatt ugrott százra és ha volt hely, akár 240 km/h-ig is zargathatta a sofőr a mutatót. Szóval igazi Porsche lett, csak éppen szolidabb áron.

Porsche Boxster kezdetek
A Detroitban bemutatott Boxster koncepció egyszerre idézte fel a legendás 550 Spydert és a 718 RS 60 Spyder versenyautót. A sikeres debütálás után 1996-ban készült el az első szériagyártású Boxster, ma pedig a modellsorozat már a negyedik generációnál, és több mint 357.000 legyártott példánynál tart. Fotók: Porsche AG

2021-ben, 25 évvel az első hivatalos megjelenés után a Porsche elkészítette az ünnepi, Boxster 25 szériát.

Ahogy anno a prototípussal is tették, már januárban megmutatták ország-világnak az 1250 példányban készülő, egyedi masinát, az elsők pedig most márciusban érkeznek a kereskedésekbe.

A különleges modell Neodyme fényezést kapott, rézhatású barna színű első légterelőkkel, a hátsó kerekek előtti légbeömlőkkel, feliratokkal és kétszínű, 20-colos könnyűfém kerekekkel. Ha esetleg ez, az eredeti koncepcióval harmonizáló kombináció mégsem jönne be, a Porsche a Boxster 25 Years modellt mélyfekete metál és Carrara fehér metál színekben is kínálja. Belül egyedi, vörös bőrkárpitból szippanthatjuk az egyik legfinomabb illatot (új autó), az üléseket elektromotor mozgatja akár 14-irányba, és több helyen is feltűnnek alumínium alkatrészek. A vászontető is vörös színű, ráadásul dombornyomott Boxster 25 feliratot kapott. Egyébként itt is hagyott egy kiskaput a Porsche, ugyanis a fej fölötti vászon és a beltér ugyancsak elérhető fekete színben is. További helyeken is találni Boxster 25 feliratot – az ajtóküszöbökön, a számlapokon, a kesztyűtartó fölött (itt a sorszámmal együtt), és természetesen az autó farán is. A 718 Spyder-ből ismerős 4 literes, 400 lóerős szívó boxermotor gondoskodik a megfelelő hajborzolásról. Alapból hatos manuális váltót adnak a gyáriak, de természetesen a duplakuplungos, hétsebességes PDK automatával is választható. Minden ünnepi Boxster 10 mm-rel ültetett, Porsche Active Suspension Management (PASM) sportfutóművet, valamint a mechanikus önzáró differenciálművel együtt dolgozó Porsche Torque Vectoring (PTV) rendszert is kap, hogy a 400 paci ne szaladjon szét olyan könnyen.

Porsche Boxster 25 beltere
A Porsche Boxster 25 végsebessége 293 km/h, és PDK-val, illetve a széria Sport Chrono csomag rajtautomatikájával mindössze négy másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/h-ra. A legtöbb megoldás – színek, felnik – az első, 1993-ban bemutatott Boxster prototípusra utalnak. Fotók: Porsche AG

Nem ez az első alkalom, hogy a Boxster ünnepi külsőbe bújik. 2003-ban, tehát amikor éppen hetedik évét taposta az első nemzedék, elkészült a ‘50 Years of the 550 Spyder‘ limitált széria. A Porsche roadsterek esszenciájaként ismert 550 Spyder tiszteletére 1953 darab ilyen Boxster állt talpra (1953-ban mutatták be az 550 Spyder-t). Alapja a Boxster S-re keresztelt csúcsverzió volt. Ám a mérnökök kicsit finomhangolták a háromkettes, hathengerest, amely így végül 267 lóerőt tudott a ”sima” S 260 tagú méneséhez képest. A futómű 10 mm-rel engedte közelebb a földhöz a különleges kiadású változatot, valamint a létező összes biztonsági extrát belepakolták az autóba. Különleges kipufogórendszert terveztek hozzá, továbbá a mérnökök 15 százalékkal lerövidítették a manuális váltó útját. Ezzel az egységgel elég volt 5,7 másodperc is a százas kötelezőhöz, míg az automata Tiptronic S-sel ugyanez 6,4 szekundumig tartott. A Boxster 50 Years of the 550 Spyder különleges ezüst fényezést kapott (melyet addig kizárólag a Carrera GT-re, valamint a 40 Years of the 911 ünnepi szériára fújtak), és ehhez kakaó barna vászontetőt húztak. A következő különleges Boxster már a második nemzedékből készült, és a Porsche versenytörténelmének egy dicső időszakát idézi fel. 2007 novemberében mutatták be a Boxster RS 60 Spyder szériát. 1960-ban, a Floridában tartott 12 órás Sebring futamot nyerte meg a Porsche csapata egy Type 718 RS 60 Spyder versenyautóval. Éppen ezért az emlék széria is 1960 darabot számlál. A módosított kipufogórendszernek köszönhetően már 303 lovacska horkantott az egyedi végekbe, a szériában adott aktív felfüggesztés pedig egyszerre segített megmenteni a fogtömést vagy éppen kirázni a vesekövet is a tulajokból. A kizárólag ezüst színben pompázó különleges kiadásba vörös bőrbelsőt varrtak, az utas előtt pedig természetesen kis fémtábla hirdette az egyediséget. Ezekből mi sajnos kimaradtunk, de a Boxster 25-ből néhány szerencsés magyar vásárló hazaguríthat egyet, ugyanis a hazai forgalmazó elhozta Magyarországra is. A Porsche Boxster 25 alapára nettó 79.820 Euro.

50 Years of the 550 Spyder belseje
A 50 Years of the 550 Spyder belsejében sok barna kárpit volt, amit a vevők kérésére akár sötét szürkére is lehetett cserélni. Közös mindkét korábbi sorszámozott Boxsterben, hogy megjelenésük évében, márciusban kerültek a szalonokba, akárcsak a mostani Boxster 25 széria. Fotók: Porsche AG