A sötétben egy GT-R körvonalai rajzolódnak ki. Ahogy halad előre a kamera, lassan felvillannak a garázs fényei, és a kontúrok valóban a legújabb, 2022-es modellévű GT-R NISMO-é. A színe nem stimmel egyedül, ez ugyanis nem a szokásos NISMO fehér, hanem szürke. De nem akármilyen, a Nissan lopakodó szürkének nevezte el, ami talán elsőre mosolyt csal arcunkra, de a miértre adott magyarázatban nem találom a hibát. Valami olyat akartak a sportrészlegnél, ami különleges, ezért egy olyan festőanyagot kevertek ki, amivel ha a versenypályán megy a GT-R NISMO, akkor alig különbözik az aszfalttól, ugyanakkor még nem olvad bele az égboltba. Marketing duma a javából, de ahogy említettem, valahogy mégis elfogadom, sőt, megértem a választást. A jellegzetes, az egész vas alján körbefutó piros díszcsík viszont megmaradt. Az csak hab a tortán, hogy ez annak a limitált szériának egy darabja, amivel Japánban 2021 októberében vezetik be a legújabb GT-R NISMO-t. Amiben különbözik a többi GT-R NISMO-tól az a 22-es, egyedi Rays felniszett, a mögéjük bújtatott, elöl 410, míg hátul 390 mm-es szén-kerámia tárcsák, a fényezetlen szénszál gépházfedél és a sárvédőn futó, ugyancsak könnyített anyagból készült, festés nélküli légbeömlő. A motorháztető abból a szempontból is fontos, hogy bár mindössze 100 grammot farag le a GT-R NISMO tömegéből, mégis itt már minden apróság számít, tehát ez is nagy eredmény. A legutóbbi fejlesztési szakaszban tehát a grammokkal játszottak nagyon sokat a mérnökök. A motortérben a vörös szelepfedeles, VR38DETT 3.8 literes, twin turbo, V6-os aggregát ismerős látvány, ám ezúttal a műszaki tartalmon kicsit változtattak a szakemberek. A dugattyúgyűrűk, az összekötő rudak, a főtengely, a lendkerék, de még a szeleprugók is precíz súlykiegyenlítést kaptak a még patentebb működésért.
Maradt a GT3 versenyautókból átvett turbófeltöltő, ami sokkal gyorsabban pörög fel, a teljesítmény viszont elérte a 600 lóerőt.
Itt azonban nem voltak irigyek a gyáriak, minden GT-R NISMO ugyanezt tudja majd. Sőt, az új fényezést is minden GT-R NISMO-hoz kínálják, a limitált szériás példányok azonban még egy további meglepetéssel szolgálnak. Ha felpattintják a gépházfedelet, a motorra rögzített takumi tanúsítvány tábla vörös színű lesz – míg a többi GT-R NISMO-ban ezüst. De nem csak a felnőttek járnak jobban Japánban, a gyerekeknek április 30-tól, két héten át, minden szigetországi McDonald’s-ban, a nekik szánt menühöz egy GT-R NISMO kisautót adnak ajándékba. Sőt, a készletben nem csak szürke, de egy kis mennyiségű, arany színű modellautó is lesz, aminek életnagyságú megfelelőjét a Nissan is elkészíttette. Yokohamában, a központi sajtóbemutatón ezt az abszolút egyedi GT-R-t is begurították a közönség elé, amely a következő időszakban sokat fog szerepelni hivatalos rendezvényeken.
A másik NISMO modellre viszont még mindig keresem a megfelelő szavakat. Ha a méreteit nézzük, a leg-leg-legnagyobb Nissan, ha a teljesítményét, nos, akkor sincs szégyenkeznivalója. Az idén 70 éves Patrol terepjáró születésnapját ünneplik egy szélvész-gyors szériával. A Nissan Patrol NISMO a harmadik sportverzió, melyet a közel-keleti régiónak szántak – 2016 óta vannak jelen ezen a piacon a japán márka csúcs gépei, és mivel igen népszerűek ott, érthető, miért oda tervezték ezt a hatalmas, több mint 5,3 méter hosszú vadat. Mondjuk azokban az országokban, ahol az olaj és annak minden származéka olyan, mint nálunk a kis bolt – minden sarkon van belőle – nem lehet probléma fenntartani egy ilyen ólommentest pusztító gépezetet. Bár a technikai adatok elsősorban a 428 lóerős, 560 Nm forgatónyomatékú V8-as benzines aggregátra korlátozódnak, azért ha belelapozunk online a Patrol NISMO katalógusába, az is kiderül, hogy 100+40 literes az üzemanyagtartálya. Ebből azt hiszem a fogyasztása elképzelhető, de mivel még a kifejezetten pazarló vidékeken sem kötik az orrunkra, elég szemérmetlen szám lehet. Vagy csak elégedjünk meg szimplán annyival, hogy területenként eltérőek lehetnek az adatok – ahogy az több helyen is olvasható a brossúrában. Így a gyorsulásról sem tudjuk, mennyi, ahogy a végsebességről is csak a tulajok tudnának nyilatkozni.
Pedig a NISMO csapata sokat foglalkozott a hatalmas SUV bódéjával, hogy ne essen le az útról az első nyélgázas indulásnál vagy a következő kanyarban.
Az ültetett, keményített futóműben Bilstein gátlók dolgoznak, megnövelték a fékek hőkapacitását, de a tetőspoiler és a húzott lökősök sem díszek. Elöl például olyan oldallégterelőt biggyesztettek a tervezők, mellyel zéró, autóra ható felhajtóerőt értek el. A 22-es papucsok mögött négydugattyús front, kétdugattyús hátsó fékek lassítják a Patrol NISMO-t, míg belül piros és fekete kombinációjú sportülések ölelik az első utasokat. A teljesen bőrözött műszerfal mögött akár nyolcan is elférnek, vezeték nélküli töltés, valamint USB-A és USB-C portok jutnak a bent ülőknek, míg a sofőrt olyan berendezések segítik, mint például az Intelligens Vészfék Asszisztens Gyalogos Felismeréssel, a Ráfutás Figyelmeztetés, vagy az Okos Visszapillantó tükör. A 2021-es Nissan Patrol NISMO 2021. áprilistól kerül piacra az egész Közel-Keleten, 385.000 Emirátusi dirham (kb. 31.500.000 forint) bevezető áron, mely az ÁFA-t is tartalmazza.