Fűszer – mindössze ebből van kevés a városi pöttömökben. Gondolják a Toyota európai dizájnerei. Pedig valószínűleg ők is tudják, az Aygo a kategória egyik éllovasa, még napjainkban is több fogy belőle, mint egyes márkák autóiból összesen. Igaz, nem a 2005-ben bemutatott első generációra kell gondolni, mert bár szépen fogyott, azért ott inkább a célszerűség és a fillérekért fenntartható, megbízható működés volt elsősorban a cél. Nem, a 2014-ben bemutatott, X-orrú második nemzedéktől figyeltek fel még jobban a vásárlók a Toyota minijére, onnantól ugyanis már valóban nem csak egy volt a sok kis doboz közül a japánok városi szaladgálósa. Annyira bejött a morcos tekintet, hogy idővel még egy limitált szériát is utcára küldtek belőle – 2017-ben az x-pose fantázianevű modellből mindössze 1500 darabot szórtak szét Európa-szerte. 2018-ban aztán frissítették az Aygo-t, itt igazából az orron virító X-betű lett még hangsúlyosabb azzal, hogy térhatásúvá változtatták. A most bemutatott Aygo X prologue egyelőre csak egy érdekes tanulmány, szóval egyáltalán nem biztos, hogy teljesen így fest majd a következő Aygo generáció. A dizájner csapat kifejezetten élvezte a munkát ezen a projekten, nem is húzták sokáig az időt sem a grafikusok, sem pedig az agyagszobrászok – állítják a tagok, gyakorlatilag minden adta magát. A crossoveres magasságot csak tovább erősítik a szekérméretű felnik, a formás popsi idom pedig inkább juttatja eszünkbe az első Aygo-t, mint a mostanit. A kéttónusú, átmenetes fényezésben is van egy kis csavar, ugyanis kék szemcséket is belekevertek.
A hátsó lökhárító kerékpártartót rejt, a tetőn külön csomagtartó lehet, a visszapillantókba pedig akciókamerákat építettek.
Szóval egyértelműen arra akarják ösztönözni a vevőket, ezzel az autóval menjenek bárhová nyugodtan, ha tele a púpjuk mindennel. Persze mindez pillanatnyilag még egy igen valóságos gúnyába bújtatott elképzelés, viszont könnyen meglehet, a szériaérett modellen ismerősként köszönnek majd vissza bizonyos elemek. Ugyanakkor az sem elképzelhetetlen, éppen most teszik próbára a nagyérdeműt, és ha pozitív az Aygo X prologue fogadtatása, akkor mehet is a szalagra. A hajtásról egyelőre nincsenek információk, az összkerék szinte biztosan felejtős, ahogy a hibrid rendszer is még elég kérdéses ebben a szegmensben. A Toyota ugyanis úgy tapasztalja, ezen a piacon nem olyan fontos még a vegyes tüzelésű mozgatás. Nem véletlen, hogy a most futó Aygo-t is hagyományos, szívó benzines motor lendíti tovább. Ami biztos, az új Yaris padlólemezét kapja majd a soron következő Aygo is, az pedig, hogy az X prologue megmarad egy fűszeres dizájncsemege, vagy a vevők is kapnak belőle, a nem is olyan távoli jövő zenéje.
