Összkerékhajtás és háromhengeres turbómotor – Toyota Yaris GR bemutató

Míg a hazai sajtóanyag elég szűk szavú az új Yaris GR-ről, addig néhány szerencsés újságíró már személyesen is láthatta élőben a masinát. December 15-én tartották ugyanis a Toyota GAZOO Racing fesztivált Japánban.

Új Toyota Yaris GR
Fotó: Toyota

Míg a GAZOO Racing csapatának egyik fele Fernando Alonso-val és a Dakarral foglalatoskodik, addig a fejlesztők maréknyi csapata a sportos utcai négykerekűek építésén munkálkodik. Az új Yaris kézenfekvő volt, hiszen mindegyik nemzedékből készült forrósított ferdehátú kivitel. A legérdekesebb kétségkívül a legutóbbi generációból talpra állított GRMN volt. A limitált példányszámban piacra dobott méregzsák orrába 1,8 literes, kompresszoros aggregátot építettek be a GR mérnökei, és a vaskos árcédula ellenére pillanatok alatt elkapkodták az összeset. Csak idő kérdése volt, mikor jelentik be a 2020-ban érkező új Yaris vadított verzióját. És tessék, nem is kellett sokat várni, alig 1 hónappal a debütálás után máris itt van a Yaris GR. Egyelőre csak a GAZOO Racing csapat hivatalos színeiben pompázó, álcázott darabokat lehet megcsodálni, és sajnos az alatta megbúvó technika sem ismert még teljesen. Az biztos, hogy a fejlesztés harmadik éve tart és az első példányokban állítólag 2 literes turbómotort próbálhattak ki a GR mester pilótái. Viszont még ők is megizzadtak ezzel a hajtáslánccal, szóval dobták a nagy motort és egy teljesen új fejlesztésű, 1,6 literes, háromhengeres, csigával lélegeztetett aggregát lett a befutó. Ennek egyszerű az oka. A kompakt erőforrás könnyebb a nagy 2 literesnél, a tömegcsökkentés pedig szintén szempont volt. Pontos adatok még nincsenek, de a bűvös 250 lóerő környéke megvan. A matricázáson viszont egy elég konkrét számot láthatunk. Elsőre, bevallom azon kezdtem gondolkodni, hogy ez valóban a negyedik közúti autója-e a GAZOO Racing csapatának, de akárhogy is matekoztam, nekem csak három jött ki. Így tehát máshol kellett keresni a választ és bizony meglepő infót találtam, ugyanis a GR4 felirat az összkerékhajtásra utal. Vagyis ez a Toyota hosszú kihagyás után mind a négy kerekével az aszfaltba tud kapaszkodni. Sőt, a szakik mindjárt háromféle beállítást is terveztek a 4WD rendszerhez. NORMAL állásban 60:40 az első- és a hátsó görgők közötti hajtásarány, SPORT állásban 30:70 míg TRACK üzemmódban 50:50-re módosul. A megállás sem lehet probléma. Elöl négy, míg hátul kétdugattyús féknyergek bújnak meg a szekérméretű felnik mögött. Jó hír, nem a WRC homologizáció miatt készítették el az új Yaris GR-t, vagyis talán van rá némi esély, hogy nem egy újabb pár száz darabos, limitált csomagot láthatunk. Bár az autó áráról már most találgatnak, nekünk maximum az előd Yaris GRMN adhat viszonyítási alapot. Ott viszont vastagon fogott a ceruza, az egy számmal nagyobb Hyundai i30 N-nél és a Renault Mégane R.S.-nél is drágább volt. Több mint 10 millió forintot kellett a szalonokban hagyni annak a három szerencsésnek, aki megvehette nálunk. Tehát az új Yaris GR is valószínűleg ebben az árkategóriában fog mozogni. Hivatalosan, matricák nélkül 2020. január 10-12-én lesz látható a Tokiói Autószalonon a Toyota Yaris GR4, valószínűleg a pontos műszaki adatokat is akkor adják meg.

Toyota Yaris GR
Az új Toyota Yaris GR évek óta az első olyan sportmodell, amit a japán vállalat teljesen egyedül fejlesztett. A legnagyobb kihívás a karosszéria-kialakítás volt, ugyanis az új Yaris kizárólag ötajtósként készül, a GR viszont háromajtós lett. Új, 1,6 literes, háromhengeres turbómotor, összkerékhajtás – sok csemege van a kis méregzsákban. A belsőtér még nem publikus, de a sportos kiegészítők borítékolhatók. Fotók: Toyota