Bár a Lexus 1989-ben startolt a tengeren túli piacon a LS 400 modellel, az öreg kontinensen csak a rá következő évben, 1990-ben jelentek meg. Ma már igen szerénynek tűnhet, de az első 12 hónapban 1158 darabot értékesítettek a mindennel felszerelt, de addig ismeretlen csúcs szedánból. Ám ez az Audi-BMW-Mercedes uralta érában kifejezetten figyelemre méltó eredménynek számított. Ma, harminc évvel később már átadták az egymilliomodik Lexus papírjait is tulajdonosának, szóval a jeles dátumra (30 éve Európában) született meg ez az eredmény. Ha megnézzük a modellválasztékot, napjainkra gyakorlatilag megtáltosodott a japán márka. Hiszen az alsó-közepes CT-től egészen a szupersport LC-ig számos kategóriából választhat magának, aki Lexus emblémás volánt akar tekerni. És bár az első Lexus LS 400 is viszonylag óvatosan bánt az üzemanyaggal, azért a hibridek nyomába sem érhet takarékosságban. A Lexus 2005 óta még elkötelezettebben óvja a természetet autóival. Erőfeszítéseiknek köszönhetően ma már Európában 80%-ban (Nyugat-Európában 96%, Magyarországon 99%) öntöltő hibrid elektromos négykerekűekkel róják az utakat a Lexus sofőrök. Az úttörő az RX 400h SUV volt, az azóta jelentősen továbbfejlesztett technológiának köszönhetően pedig a hibrid hajtás ma már a Lexus teljes modellpalettáján szerepel. Tizenöt év alatt annyira megkedvelték az öntöltős vegyes tüzelésű japán luxusautókat, hogy időközben a Lexus olyanokat is megengedhetett magának, mint az RC-F vagy az LFA, melyekben nyoma sem volt elektromos hajtásnak. Viszont, még így is, az Európában eladott egymillió Lexus 44,8 százaléka hibrid, eddig. A Lexus természetesen a vevők és a piac igényeire is folyamatosan reagál, éppen ezért elsősorban az SUV crossover modellekre koncentrálnak az utóbbi években. A kínálatban ma is megtalálható az RX, illetve a hétüléses RX L, a közepes méretű NX és a 2019-ben bemutatott kompakt UX városi crossover. Oroszországban és más keleti piacokon a Lexus a nagyméretű LX és GX modelleket is forgalmazza. 2020-ban ezek az emelt hasmagasságú autók teszik ki a Lexus teljes európai értékesítésének több mint 80 százalékát, 550 ezer darabbal. Érdemes még megemlíteni az F-SPORT szériákat. Ahogy a neve is elárulja, sportos kiegészítőkkel lehetett feldobni a Lexusokat, mellyel újabb vevőket nyert meg magának a márka. Az autókon túl a Lexus híres a kézműves minőségű munkáról, de említhetjük még a nemzetközi Lexus Design Award-ot is, amit a feltörekvő dizájnerek támogatására hívott életre a vállalat.
Egymillió Lexus Európában
Ennél jobban nem is időzíthettek volna az európai Lexus vásárlók! Kerek évfordulón ünnepelheti az egyik legfontosabb mérföldkövet a japán luxusmárka.