8 millió forint fölött a Suzuki Swace ára

Nem várt sokáig a Magyar Suzuki Zrt., beárazták a Swace-t is. Tudom, viszonyítás kérdése, de lesz aki biztosan elgondolkodik rajta.

Suzuki Swace

Azt már korábban megírtuk, a Suzuki-Toyota együttműködés első köre lezárult, mindkét fél teljesítette, amiben anno megegyeztek. Nálunk biztosan nem rohangálnak majd Toyota emblémás Suzuki modellek az utakon, a fordítottja viszont lassan annyira valós lesz, mint hogy nyáron süt a nap. Az mondjuk borítékolható, hogy nem fogják tömegek megrohamozni egyik újdonság miatt sem a kereskedéseket. Hiszen az Across neve mellett több mint 18 millió forint szerepel az árlistán, míg az új Swace most kedvezményesen is egy hajszállal marad 8 millió alatt a flottásoknak, míg magánszemélyeknek 8.090.000 forint az akciós induló összeg. A listaárban nincs különbség, a GL+ 8.990.000, a GLX felszereltséggel pedig 10.340.000 a cech. Hűségprogrammal a privát vevők – ahogy azt említettem is – 8.090.000 (GL+), vagy 9.440.000 (GLX) forintért cserébe vihetik az autót, míg a flottásoknak egy további százast elenged a Suzuki (7.990.000 Ft a GL+ és 9.340.000 Ft a GLX). Ezeken felül pedig a metál (+150.000 Ft) vagy a gyöngyház (+250.000 Ft) fényezés is még hozzájöhet, ha esetleg nem felel meg az egyszerű fehér szín. Nem ez lesz nagy valószínűséggel tehát a legújabb sláger modell, de ha már itt tartunk, érdemes megnézni, mit kap az extra összegért az, aki nem a Vitara vagy az SX4 S-Cross mellett teszi le a voksát, hanem mondjuk a Swace-re szavaz. Az, hogy Hybrid felirat díszeleg mindhárom modellen, egy dolog, de míg a Vitara és az SX4 S-Cross nem képes önállóan tisztán elektromosan haladni, addig a Swace természetesen igen. Öntöltő vegyes-tüzelésű rendszere ugyanis egy-az egyben a Toyota Corolla 1,8 Hybrid-ből jött, hiába díszeleg a szelepfedélen Suzuki felirat. A 122 lóerős rendszerteljesítmény viszont elmarad a Vitara és S-Cross 128 lovától. Utóbbiakban turbó pumpál többlet levegőt az aggregátba, míg a Swace-ben egy 72 lóerő és 163 Nm forgatónyomatékú villanymotor segít be az egyébként Atkinson-ciklus szerint működő egynyolcas erőforrásnak, illetve ugyanez mozgatja akár 2-2,5 kilométer hosszan is a bódét, amikor a 3,6 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorban megfelelő mennyiségű energia gyűlt össze. A több komponens miatt a teljes értékű hibrid Swace többet is nyom a mérlegen. Míg a forgalmiba 1,4 tonna körüli számokat nyomtatnak majd, addig a Vitara tulajoknak még az összkerekes, fullos GLX felszereltséggel is 1275-öt, az ugyancsak így konfigurált SX4 S-Cross-nál pedig 1285 kg szerepel – a hivatalos műszaki adatok alapján. A könnyebb autók természetesen hamarabb pattannak százra. A Vitara Hybrid AllGrip 10,2 másodperc (összkerékhajtás nélkül 9,5 s), és az SX4 S-Cross Hybrid AllGrip is 10,2 szekundum (4WD nélkül szintén 9,5 s) alatt tudja le a kötelező 0-100-as sprintet. Ezzel szemben a Swace-nek 11,1 másodpercre van szüksége, és hogy megkíméljék a gyáriak az akkumulátort és a váltót helyettesítő bolygóművet, a végsebességet is lekorlátozták 180 km/h-ban. A Vitara és az S-Cross viszont bírja 190-ig a papírforma szerint. Eddig tehát nem tűnik túl jó versenyzőnek a Swace, csakhogy hibrid hajtása elképesztően okosan tudja beosztani az ólommentest.

Suzuki Swace részletek
A szelepfedélen Suzuki embléma díszeleg, de valójában a Toyota 1,8 Hybrid hajtása van a gépházfedél alatt. Bár a Swace alapvetően egy Toyota Corolla TS másolat, azért a fizimiskán vannak eltérések. Más a hűtőmaszk (az embléma innen a gépházfedél előtti panelre került) és az első lökhárító formája is eltér. Minden más tökéletesen megegyezik.

A Swace maximum fogyasztási értéke gyárilag 5,1 liter, de megfontolt vezetővel inkább négyessel kezdődik. A Vitara és az SX4 S-Cross is tud ilyet, de akkor tényleg tégla van a gázpedál alatt – korábbi tesztvideónkban mi elértünk ehhez hasonlót a 48V-os lágy-hibrid komponensek nélkül is, de valóban mindenhol a sebességhatárok betartásával autóztunk és szinte egyáltalán nem tolongtunk városban. Márpedig a Swace a betondzsungelben villant nagyot, ezzel nem tud versenyezni sem a Vitara, sem az SX4 S-Cross – urbánus közegben 7 liter fölötti adatokat közöl a gyártó is. Nem tudnak tehát igazi előnyt kovácsolni abból, hogy 47 literes az üzemanyagtartályuk, szemben a Swace 43 literével. A kényelem szintén nem elhanyagolható tényező. Az utóbbi években folyamatosan nőtt az automataváltót megrendelők aránya a Suzukinál, ám amióta megjelent a 48V-os lágy-hibrid hajtás, azóta sem a Vitara, sem az S-Cross nem konfigurálható azzal. A Swace viszont – bár nem hagyományos értelemben vett automata van benne – mégis mentesíti a sofőrt a kuplungolás és gangolás fáradalmaitól. A méretbeli különbségek pedig újabb jó pontokat szerezhetnek a Swace-nek. Először is, még az SX4 S-Cross sem tudná kitakarni egy parkolóban az újdonságot. 35,5 centivel rövidebb a Swace-nél, a Vitara pedig 480 mm-rel. A Swace tengelytávja is jóval emberesebb. A 2700 mm-es érték barátibbnak hangzik családosoknak, mint a 2600 (SX4 S-Cross), vagy a 2500 mm (Vitara). Az már más lapra tartozik, hogy a tágasabb belteret alacsonyabb tető alatt közelíthetjük meg. Az SX4 S-Cross 12, a Vitara 15 centivel tornyosul a Swace fölé. És természetesen beülni is könnyebb a két korábbi Suzukiba. Az S-Cross 45, a Vitara pedig 50 mm-rel nagyobb hasmagasságú, vagyis míg ezekbe szépen becsusszanhatunk, a Swace-be maximum behuppanni lehet. Széltében a legkisebb az eltérés, az S-Cross 5 mm-rel keskenyebb, a Vitara tizenöttel. A puttonyok között megint elég nagy a szórás. A Vitaránál 221, az SX4 S-Crossnál pedig 156/166 literrel több poggyász fér be alaphelyzetben a Swace (596 liter) csomagtartójába, míg ledöntött hátsó ülésekkel 486 és 377 liter a különbség. Itt ráadásul az alacsonyabb építés is szimpatikusabb lehet, ugyanis a motyót a Swace hátsójánál kell a legkevésbé megemelni. Ezek tehát főbb vonalakban a különbségek. A felszereltség sem mellékes, de a Swace-nél egyelőre a teljes lista nem ismert. Az biztos, hogy a kedvelt, GL+ szinteknél a Swace hasonló nevű csomagja több alapellátmányt ad. Igaz, jóval többet is kérnek érte. A csak kétkerékhajtású Vitara Hybrid GL+ például most listaáron 6.760.000 forintért vihető haza – ennél több mint 2,2 millió forinttal drágább a Swace. Az SX4 S-Cross Hybrid 2WD GL+ mindössze 50 ezer forinttal kerül többe a Vitaránál, vagyis itt is több mint 2 millió forint a differencia. Az összkerekes, GLX Panoráma változatoknál azonban lehet érdemes feldobni egy érmét a Swace alapváltozata mellett, ugyanis a Vitaránál már idézőjelesen „csak” 780 ezer forinttal drágább, míg az S-Crossnál 830 ezer forintra apad a különbség a listaárak szerint. Ez persze az én véleményem, most még nem túl élénk az érdeklődés a Swace-re. A Suzuki tervei szerint viszont flottaautóként valószínűleg jól fogy majd – kérdés, aki eddig Toyota emblémával nem vette meg, akkor most Suzukiként miért? Mondjuk, az SX4 S-Cross is így kezdte anno. Arról is úgy gondolta a hazai forgalmazó, hogy a céges vásárlók körében hozza majd a jó számokat, aztán végül a privát ügyfelek fedezték fel maguknak. És végül egy érdekes fejlemény, hogy bár az Across ugyan bőven más árkategória és felépítés, de abból például több mint tíz darabot már értékesítettek is idehaza.

Suzuki Swace beltere
A volánon a Suzuki embléma az egyetlen eltérés a Swace és a Toyota Corolla TS között. A beltér minden irányban elegendő és jó minőségű anyagokat tapinthatunk mindenhol.