Úgy tűnik, egyre többször vetődik fel a gondolat a vevőkben, elég, ha csak úgy néz ki, mintha. A Hyundai is felfigyelt erre a tendenciára és ma már gyakorlatilag minden modelljükhöz kínál látványos N Line csomagot. Vagyis, akinek tetszik az N Performance csúcsváltozat, de feleslegesen erősnek tartja, akkor megrendelhet ahhoz hasonlító kiegészítőket az autójára. Az új Tucson alig pár hónapja került a szalonokba, és bár egyelőre nincs belőle csúcsra járatott izom verzió, a dél-koreai gyártó lerántotta a leplet az N Line kivitelről. Kívül az egyedi könnyűfémfelni mellett a még élesebbre húzott első- és hátsó lökhárítók, a koarosszéria színére fényezett oldalvédő elemek, a dupla kipufogó, a fekete ablakkeretek és visszapillantóházak, valamint a több helyre biggyesztett (hűtőmaszk, sárvédő ajtókhoz közel eső része) N Line feliratok különböztetik meg a kipattintott Tucson-t. Szintén ehhez a csomaghoz rendelhető a hétből öt színhez a kéttónusú fekete tetőborítás. Belül a fekete bőr ülések mellett az N-logós volán, az ajtókárpitok és a könyöktámasz is piros varrással készül. Továbbá büszke N betű virít a manuális váltó gombján, vagy az automata fokozatválasztó paneljén, illetve az első ülések háttámláján. Akárcsak a vadonatúj Tucson alapkiviteléhez, az N Line változathoz is rendelhető elektronikusan szabályozott felfüggesztés (ECS), amely adaptív lengéscsillapítókkal alkalmazkodik rugalmasan az útviszonyokhoz. A mérnökök azonban finomhangolták egy kicsit a sportosabb változatokhoz még a hibrid hajtásláncoknál is, a többféle beállítási lehetőség azonban segít, hogy a fogtömések maradjanak a helyükön. A Hyundai szerint a kormányzást is pengébbé tették, határozottabb középállást, valamint pontosabb visszajelzéseket ígérnek a szakemberek. Az új Tucson majdnem teljes motorválasztéka elérhető, egyedül a gyengébbik öngyulladóshoz nem lehet választani az N Line csomagot. Az új Tucson biztonsági berendezései és extrái közül ugyanazok járnak alapáron, illetve választhatók az N Line kivitelekhez is. A turbós benzines és dízel Hyundai Tucson N Line forgalmazása 2021 tavaszán kezdődik, a hibrid változatok pedig 2021 nyarán kerülnek a szalonokba.
