A legkisebb N – Hyundai i20 N

Miközben a Hyundai Motor kockázatkezeléssel igyekszik csökkenteni a negatív gazdasági hatásokat, amit a pandémia okozott számukra, tovább folytatja sportos modelloffenzíváját. Ezúttal az i20-on a sor, hogy megmutassa, mire jó a céges konditermi edzés.

Hyundai i20 N
Fotó: Hyundai

Bár a frissített i30 N menetre kész, a Hyundai gyárilag vadított modelljeiért felelős csapat egy újabb N-es kisautóval örvendezteti meg a márka rajongóit. És remélhetőleg újabb vevőket is meggyőznek, akik eddig netán másik négykerekűre esküdtek. Ugyan elég nagy a titkolózás az i20 N körül, mégis vannak olyan szerencsés újságírók, akik már vezethették az autót. Igaz, csak jól felkamuflázsolt, matrica halom alá rejtett prototípusokat zargathattak meg, vagyis olyan változatokat, amiken még apró finomításokat biztosan végeznek a szakemberek, mielőtt a szalonokba gurítják. Az ausztrál Whichcar csapata például öt körön hajthatta meg a legfrissebb dél-koreai atlétát. Azt tényként közölték, hogy az i20 N orrában 1,6 literes, négyhengeres turbómotor dolgozik, és csak az első kerekeket hajtja. A 200 lóerő környéki teljesítmény és a közel 280 Nm-es forgatónyomaték is valószínűleg közel van az igazsághoz, ahogy a nagyjából 1,1 tonnás tömeg is ott virít majd a forgalmiban. A nagy tesóhoz képest viszont itt nem elektronikus differenciálzár próbálja megoldani a tapadás kérdését, hanem mechanikus szerkezet. Természetesen sportosabbra hangolták a felfüggesztést, a 18-as szekérkerekek alatt pedig nagyobb fékek lassítják az autót, mint a mezei i20-asokban. A Whichcar videójában azonnal szemet szúr, hogy amikor nagy tempóval esik be a sofőr a kanyarba, bizony az i20 N megemeli az egyik hátsó kerekét – erős, rövid tengelytávú és csak elől kaparó autóknál ez általában előfordul. De ettől csak még élvezetesebb a terelgetése. Hatos manuális váltót kap minden idők legerősebb i20-a, amivel egy apró kifogása volt az ausztrál újságírónak, Tim Robsonnak. Szerinte túl hosszú a harmadik fokozat – bár gyorsan hozzáfűzte, hogy az i20 N-nek hétköznapi körülmények között is ugyanúgy kell viselkednie, mint versenypályán, szóval ezt valahol megérti. A kis atléta körítése is az i30 N-t idézi, vagyis hangsúlyosabb hűtőmaszk, spoilerek mindenütt és az elmaradhatatlan recsegő-rotyogó kipufogó – ami itt alapból jár. A kizárólag a Hyundai N modellekhez megrendelhető Performance Blue fényezéshez pedig a vadonatúj i20 N-nél opcióként Phantom Black tetőlemez is társítható. Belül is valamivel vérpezsdítőbb az atmoszféra. A fémpedálok, menő sportülések, telemetria, illetve az N-logós volánra biggyesztett, N üzemmód beállítását engedélyező, vadító gombocska is jár a sportos köntös mellé. Az ausztrál piacon nem titkolt cél, hogy a létező összes N modellt bevezessék. Az i20 N-t a Ford Fiesta ST ellenfelének tekintik, árát (kb. 32 ezer dollár) is nagyjából ahhoz lőtték be. Persze a sportos modelleket sosem azért készítik, hogy eladási rekordokat érjenek el, azért ad némi okot az önbizalomra a tény, hogy az i30 N igen népszerű kategóriájában. Szükség is van minden téren az erősítésre. Ugyanis, míg a márka hazai piacán, éves szinten 33,8 százalékkal több autót tudtak eladni, addig Koreán kívül 11,2 százalék mínuszban van a Hyundai. A vállalat természetesen már kitalálta a megoldást a problémára. Így a továbbiakban is proaktív kockázatkezeléssel igyekszik minimalizálni a COVID‑19 üzletmenetére gyakorolt hatásait. Számos intézkedéssel gondoskodnak ügyfeleikről, a garanciális időszak meghosszabbításától kezdve az új modellek online bevezetésééig.

Hyundai i20 N
Miközben a világ számos pontján álcázott prototípusokkal róják a tesztköröket, addig a Hyundai már közölt pár olyan hivatalos képet az új i20 N-ről, amin kivehetők a fontosabb részletek. Ha nem is slágermodell lesz, de várhatóan sok vevőt hoz majd a márkának, amire a csökkenő értékesítési számok miatt most szükség is van. Fotók: Hyundai