Félmillió Leaf – Nissan Leaf mérföldkő

Az ötszázezredik Nissan Leaf kulcsait adták át a napokban, ezzel pedig fontos állomáshoz érkezett a japánok tisztán elektromos hajtású autója.

Nissan Leaf mérföldkő
Fotó: Nissan

2010-ben még kevesen gondolták, hogy a kissé buborék formájú Nissan Leaf ennyire beváltja majd a hozzá fűzött reményeket. A mérnökök és természetesen a teljes vezetőség azonban bízott a tisztán elektromos hajtású négykerekűben, mely az első nagy szériában gyártott, kizárólag villannyal működő erőforrással közlekedő alsó-középkategóriás modell volt tíz évvel ezelőtt. Míg korábban 24, majd 30 kWh teljesítményű volt az akkumulátor, addig a második nemzedékben már 40 kWh-s, míg a legcombosabb Leaf e+-ban 62 kWh-s kapacitású. Utóbbival például a gyártó szerint akár 385 kilométeres hatótávolság is elérhető az autóval. A Nissan Global Data Center összesítése szerint több mint 14,8 milliárd helyi károsanyag-kibocsátás mentes kilométerrel 2010 óta a Leaf tulajdonosok világszerte több mint 2,4 milliárd kilogramm CO2 kibocsátástól kímélték meg a Földet. A Leaf ezeken felül most egy igen fontos mérföldkőhöz érkezett, legyártották ugyanis a félmilliomodik darabot belőle. Ezzel pedig olyan híres négykerekűvel említhetjük egy lapon, mint a Mazda MX-5, melyből ugyancsak 10 év alatt adtak el ugyanennyit. A Nissan Leaf számos díjat nyert világszerte, például az Év Autója 2011 Díjat Európában (Car of the Year 2011), vagy a Nemzetközi Év Autója 2011 díjat (World Car of the Year 2011), illetve a Japán Év Autója 2011 és 2012 díjakat. Magyarországon 2013-ban vezették be, és azóta minden évben piacvezető volt kategóriájában. Az 500 000. Leaf-et Norvégiába szállították a Nissan sunderlandi gyárából. Az ünnepi változat egy e+ modell, melybe a legnagyobb, 62 kWh-s akkumulátort építették be, és 218 lóerős villanymotor segítségével suhan hangtalanul.

Nissan Leaf mérföldkő
Maria Jansen és férje már a második Leaf modellt vették meg, 2018 óta hajtják a Nissan tisztán elektromos autóját. A Nissan sunderlandi üzemében 2013-ban indult a Leaf gyártása, az ünnepi változattal együtt eddig összesen több mint 175 ezer gördült le az európai szalagról. Fotók: Nissan