Pá-pá VTEC, hello e:HEV – Honda Civic 2022 előzetes

Vártuk, de titkon talán bíztunk benne, itt nem így lesz. Igaz, nem volt nagy meglepetés, a Honda ugyanis előre szólt.

Honda Civic 2022
Fotó: Honda

Ha megnézzük a Honda mai modellkínálatát, van köztük egy, amely a világ egyik legrégebb óta és legtöbbet forgalmazott autói között van. Igen, a Civic az, amely 1972-ben került a japán vállalat portfóliójába. Több mint 27 millió fogyott belőle 170 országban – nem is kérdés, a Civic névről mindenkinek a Honda ugrik be. No meg a vezetési élmény, illetve olyan jelölések, mint a VTi, a VTEC, vagy a Type-R. Benzingőzös rajongóknak ezek a kulcsszavak, egyből tudja mindenki, az üzemanyag elégetése garantált élmény lesz. A Honda azonban úgy döntött, szögre akasztja eddigi autóépítési stratégiáját és jönnek a villannyal is hajtó négykerekűek. A tiszta levegőért folytatott közös harc nem hagy más lépést a japán mérnökök számára sem, így folytatják, amit megígértek. 2022-re minden Honda hosszabb-rövidebb utakat tisztán elektromosan tesz majd meg. A CR-V, a Jazz és Jazz Crosstar, valamint az új HR-V után a Civic is e:HEV hibrid hajtással készül. A tizenegyedik nemzedék lesz tehát minden idők legtisztább Civic-je, és bár néhány könnycseppet biztosan elmorzsolunk páran, azért ne felejtsük, ez a modell már a hetvenes évek óta próbál vigyázni a környezetre is. Alig egy évvel a bemutatkozása után, 1973-ban piacra dobták a CVCC erőforrással hajtott verziót belőle, mely annyira tiszta üzemű volt, hogy katalizátor nélkül is teljesítette az 1975-ös károsanyag-kibocsátási előírásokat. Szóval, annak ellenére, hogy elsősorban a sportos vezetési élmény és az üveghangig pörgethető szívó motorok jutnak először róla eszünkbe, a Civic generációk egy-egy példánya mindig ott volt a környezetkímélő modellek sorában is. Egyelőre csak három fotót közöltek a 2022-re érkező ötajtós Civic-ről, a méretek, vagy akár a beltér fazonja még várat magára. Ami így is látszik, az alap formavilág megmaradt a mostani szériáé, nem változik drasztikusan a megjelenés. Eltűntek az oldalsó fények a lökhárító és a sárvédő találkozásából, a fényszórók és a hűtőmaszk pedig elég egyértelműen beazonosítja az évjáratot. A legfeltűnőbb változás azonban hátul van.

2005 óta nem volt egybefüggő fém a csomagtérfedélen, de most úgy tűnik eljött a pillanat, hogy a turbós erőforrások mellett az osztott hátsó szélvédőnek is búcsút intsenek a Civic tulajok.

A lámpatestek viszont végig futnak a hátsó szélvédő tövében, és valamivel méretesebb ablaktörlő lapátot pattintottak fel a gyáriak. A Honda folyamatosan közli majd a híreket az új Civic-ről, a modell aktuális generációja jelenleg ezres, vagy pedig 1,5 literes benzines turbómotorral vihető haza.

Honda Civic 11. nemzedéke
2022-ben érkezik a kereskedésekbe a Civic 11. nemzedéke. Orrában a lóerőgyárak helyett e:HEV hibrid hajtás lesz. Búcsúzik az osztott hátsó szélvédő is. Fotók: Honda