Ha már nem elég a RAV4 – Toyota Highlander Hybrid bemutató
Mindig van egy nagyobb. Nem éppen világmegváltó gondolat, de igaz. Minden téren. A Toyota is tudja, majdnem minden településen lakik egy olyan, aki a...
Száz és egy éves a Suzuki
2020-ra egyre inkább úgy tekintünk, mint az év, amiről nem beszélünk. Hatásai ma is tartanak, néha teljesen kilátástalannak tűnik a küzdelem a vírus ellen....
A szupersportkocsi verő? – Kia EV6
Lamborghini Urus, Mercedes-AMG GT, McLaren 570S, Kia EV6 GT, Porsche 911 Targa 4 és Ferrari California T állnak a rajtvonalnál. Vajon melyik ér át...
Egy autó az okostelefonhoz – Dacia Media Control
Pötyögés, kijelzőre borult tekintet, egymás mellett némán sétáló párok – ismerős képek, ugye?! Az okostelefonok beszippantottak minket, még a gyerekek fotóit is inkább ezeken...
És ez legális! – ikermotoros Honda CR-X
Igen ritka kincs került elő több évtized után. A világ egyetlen, hivatalosan épített, kétmotoros Honda CR-X modellje újra eladósorba került. Azt mondjuk nem értem,...
Negyedévszázados ünnep – Porsche Boxster 25 Years Limited Edition
Minden autós történet egy kicsit korábban kezdődik, mint amikor megjelenik az első példány, hiszen a debütálást olykor hosszú évek fejlesztési periódusa előzi meg. Így...
A hetedik – Hyundai Bayon
Két éve hiányzott egy réspótló az i20 és az i30-as modellek közé. Akinek előbbi még kicsi, utóbbi pedig már nagy volt, 2010-től 2019-ig választhatta...
Élettér a Hyundai-tól – Hyundai IONIQ 5
A Hyundai kreatívjai újraértelmezték azt a gondolatot, amikor azt mondjuk, az autóban élünk. Két évvel ezelőtt mutatták be a 45 Concept nevű tanulmányautót, ami...
Közel 100 évnyi tapasztalat – új Citroën C4 és ë-C4 100% ëlectric
Erős bázissal rendelkezik a Citroën – állítja a hazai importőr. Erre remek példa, hogy azon kevés márka közé tartozik, melynek az eladásai pozitív irányba...
Ez már nem a kicsi bors – Toyota GR Yaris
Már akkor is állam porban volt, amikor az előző Yaris-ból készült GRMN csúcsverzió árcéduláját megláttam. Na arra még rádobtak 2 millát a Toyota hazai...





















